A fenti cím Madách Imre emberről alkotott véleményének visszhangja. („Karod erős – szived emelkedett.”) Ez nemcsak akkor villant fel a tudatomban, amikor elköszönéskor „pertukézfogását” éreztem és láttam barátságos mosolyát, hanem már beszélgetésünk alatt élettörténetét hallgatva. PÁKOZDI BENŐ, a Pákozdi Hús tulajdonosa, a sport- és szakmadinasztia jeles képviselője otthonában fogadott.A Nyereg utcába menet kerestem azt a szóképet, amely megjeleníti vendéglátóm helyzetét és sorsát ebben a nagyhírű családban. Mint mély gyökerű erős fatörzs lombjában egy ágon három termés: sportember, mesterember, férfiember. Elválaszthatatlanul egylényegűek, egyazon éltetőjük a küzdelem, a tudás és a tisztesség. Ezek az erények és – ahogyan többször említi – a Jóisten és a szerencse juttatták el a szegénységből a hírnévig és a jólétig.
– Szegénységben éltünk az 1950-es években (’52-ben születtem) – kezdi a visszatekintést. Bár nem éheztünk, hiszen édesapám a Magyar-Szovjet Barátság Tsz kis vágóhídjának volt a vezetője, de másfajta javakra nemigen jutott. Édesanyám egy húsboltot üzemeltetett. (Anyám 2005-ben, apám 2008-ban sajnos meghalt.)
A Táncsics iskola után szobafestő, nyársapáti boltos szeretett volna lenni, de másképpen alakult a helyzet. Szomorkodott emiatt egy darabig, édesapja vigaszával és tanácsával segítette: „Fiam, menj el hentesnek. Az emberek utoljára halnak éhen, az biztos munka”. A szomszéd fiúval hentes tanulónak jelentkeztek.
Nemcsak a meglelt szakma mutatott távlatot neki, hanem a sport is. A Pákozdi család életében az ökölvívás és a hentesség úgy tartozik össze, mint egy (arany)érem két oldala. Az első generáció – a három Pákozdi – az 1950-es években lett országos hírű: Ferenc, Sándor és Benő. Őket követte Benő két fia: Benő és László.
– Tizenöt éves koromban kezdtem el az ökölvívást – idézi fel a kezdetet. – Elsőéves inas voltam a ceglédi Húsiparnál. Ott dolgozott Dávid Ferenc edző is. Megkérdezte: Apád is bokszoló, két testvére is, te miért nem jössz? Odament. Tehetségesnek látták. Elkezdte az edzéseket és a versenyzést. Az első nagy eredményei: 1969-ben serdülő magyar bajnok, 1970-ben ifjúsági magyar bajnok. Tizennyolcszoros ifjúsági válogatottként hazai és nemzetközi versenyeken szerepelt sikeresen. 1972-ben a felnőtt magyar bajnokságban bronzérmes lett, bekerült a müncheni olimpiára készülő bő keretbe. De 1973-ban többszörös utánpótlás-válogatottként…
– Abbahagytam – közli tárgyilagosan, bár én azt vártam, hogy nosztalgikus szomorkodással, hiszen akkor még csak húszéves volt.
– Miért történt ez a korai búcsú?
– 1972-ben (amikor az olimpiai lángot vittem) egy szobába kerültem Gedó György kétszeres Európa-bajnokkal. „Hol laksz Gyuri?” – kérdeztem. „Még az anyósoméknál, de ha megnyerem az olimpiát, kapok egy lakást” – válaszolta. Ekkor megszakadt bennem valami. A folytatás értelme. A boksz anyagilag nem biztosít jó jövőt. Hát akkor – koncentrálok a jövedelmezőbb szakmára.
– Nem biztatták a folytatásra?
– Dehogynem. Elvittek volna Pécsre, a Budapesti Honvédba is, sőt nyomozóiskolába akartak küldeni. De én Cegléden születtem, idekötnek a gyökereim, soha nem vágytam el innen.
– Papp Laci mondta, hogy a ringbe lépőknek három típusa van: bunyós, bokszoló és ökölvívó.
– Ő mindhárom volt. Én inkább technikás vívó. Jól védekeztem, de nem ütöttem nagyot. (Az is így érezte, aki kapta? K.Á.)
– Az a bölcsesség is tőle származik, hogy a szorítóban a győztest is nagyon megverik.
– Mert nyílt, őszinte a küzdelem. Szigorú önfegyelem és koncentráció szükségeltetik, hisz’ pontvezetés esetén is a harmadik menetben egy pillanatnyi kihagyás miatt akkorát kaphat az ember, hogy kifekszik.
– Milyen erkölcsi tulajdonságokat fejlesztett az ökölvívás?
– A munka, a küzdelem, a fegyelem, a pontosság nélkülözhetetlenségét és az ellenfél tiszteletét.
– Nem hiányzik a sport, a sportolás?
– Nem, mert csinálom. Rendszeresen teniszezek, szerényen fogalmazva: „ott vagyok” a korosztályomban. A tévében is követem a sporteseményeket. Elszomorít a magyar foci helyzete. Puskás még azt mondta: kis pénz, kis foci; nagy pénz, nagy foci. Ma? Nagy pénz, kis foci.
Miután emiatt kipanaszkodtuk magunkat, Pákozdi Benő kéri, emlékezzünk meg bátyjáról, Lászlóról.
Benő biztatására kezdett ő is bokszolni. (Egy évvel idősebb volt Benőnél.) Hatszoros magyar bajnok lett. 1974 őszén a válogatott tagjaként világsikert ért el Clevelandben. Így írt a mérkőzésről az amerikai AP hírügynökség: „Szenzációs győzelmet aratott Pákozdi László: legyőzte a havannai VB ezüstérmesét, Stinsont!” Papp Laci nyilatkozatából: „Nagyon kellemes meglepetést szerzett nehézsúlyban Pákozdi, akinek ütésétől már-már rettegni kezdtek az ellenfelek”. Tagja lett a Montrealba induló olimpiai keretnek. De megnősült, viszont nagyon keveset keresett. Benő könyörgésére visszatért a hentes szakmába, húsboltban dolgozott.
– Sajnos már nincs köztünk – sóhajt Benő. – Ő volt a legidősebb testvér, én követtem, s a többiek: Éva (Erdélyi Gyuláné), Kati, Tibor és György. 1990 óta hárman a vállalkozásban dolgoznak: Kati irodavezető, két öcsém tmk-vezető. Éva a saját gazdaságukban tevékenykedik.
A mondás szerint mivel hús-vér az ember, a hús tartja el. Ezt szolgálja Pákozdi Benő jó hírű cége, a Pákozdi Hús, amelyet 1991-ben alapított. Ma már 60 emberrel dolgoznak, évi 80 ezer minőségi magyar sertés vágásával és értékesítésével foglalkoznak. Legnagyobb beszállítói multi cégeknek is. A családi vállalkozás mottója: „Nálunk a maximum a minimum”. Ez nemcsak a teljesítményre és a minőségre vonatkozik, hanem a szabályok szigorú betartására is.
– Azt a szemléletet alakítottam ki – mondja -, hogy erkölcsi értelemben nincs főnök. Minden dolgozó egyforma, hiszen egymás nélkül nem haladhatnánk. Tegeződünk, közvetlen a kapcsolatunk, de elvárom azt a tiszteletet, amit én megadok.
A fiaimmal, Zoltánnal és Rolanddal vezetjük a céget. Mindent megbeszélünk, meghallgatjuk egymás véleményét, s elhangzik olykor ez a mondatom: Fiam, igazad van, csináld elképzelésed szerint. Én 48 év és 256 nap után nyugdíjba mentem, de minden nap ott vagyok az üzemben, a kereskedelemmel foglalkozom. A két fiam viszi tovább a céget.
Okos munkarendet alakítottak ki. Amit szombat éjjel vasárnap reggelre levágnak, azzal az áruval éjfélkor indulnak az autók, hétfőn hajnali 4-kor a multiknál van a friss, ötfokos hús. Ez óriási dolog.
Pákozdi Benő jelleme két hiedelmet cáfol. Egy váltósúlyú ökölvívó kemény legény, nem lírai lelkületű. Aki gazdag anyagilag, szegény érzelmileg. Az ő viselkedésében ezek a jellemzők nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak. Nem felejtette el, honnan jött, jószívű lokálpatriótaként sokat segít másoknak.
Érzékenységét, szeretetét egy drámai eset is bizonyítja. Fia, Roland komoly betegségen esett át.
– 43 éves voltam akkor, tíz évig jártam pszichológushoz. De a Jóisten megsegített minket. (Elcsuklik a hangja, pillanatokig nehéz a csend.) A fiam teljesen felépült, jól van. Ez megerősített a hitemben. Szükségünk van egymásra, az isteni és emberi segítségre, mert egy perc alatt minden odaveszhet. Még jobb emberré váltam. Mondta is egy tanárnő: Benő, maga olyan, mint egy érző szívű anya.
– Milyen hatások és értékek vezettek a mai anyagi és lelki gazdagsághoz?
– A Jóisten segítsége, anyám és apám nevelése, a családom helytállása, a rengeteg munka (30 éve mindig éjszaka dolgozunk), s persze szerencse is kellett.
Ezután arra kértem a feleséget, Éva asszonyt, hogy legyen ő is társunk a beszélgetésben.
– 26 évig dolgoztam a MONIMPEX-nél, vezető állásban. Tudok bánni az emberekkel, ezért szoktam tanácsokat is adni a férjemnek – meséli magáról. – Azzal is segítem őt lelkileg, hogy amikor rossz kedvvel jön haza, látom az arcán a feszültséget, beszélgetéssel igyekszem megnyugtatni.
– Hol ismerkedtek meg?
– Egy bokszmeccsen. Már hallottam róla, hogy nem iszik, nem dohányzik, sportszerűen él. Az újságok is sokat írtak róla. 1972. június 17-én tartottuk az esküvőnket, tehát 48 éve vagyunk házasok. Nem volt könnyű a kezdet: két évig albérletben laktunk a Bokor utcában (ott nőtt fel Benő) a rendes Angyal Józsi bácsinál, őt gondoztuk tizenhárom és fél évig. Utána költöztünk a Csutak Kálmán utcába.
– Mi hiányzik az életükből?
– Mindenünk megvan – szólnak szinte egyszerre. – Csak egészségben élhessünk a fiainkkal és az unokáinkkal, ők: Alex és Borisz Benő. A család a mindenünk. Benő – mondja Éva – mindennel elhalmoz minket, a családjáért elmenne a világ végére is.
– Éva, milyen ember Benő?
– Jó.
Csak egy szó?
De szívünk is csak egy van.
Koltói Ádám
