4.4 C
Cegléd
2025. december 25. csütörtök
spot_img

Retteg a pedofíliával gyanúsított ceglédi apa

Börtönből való szabadulása után elsőként a Blikknek beszélt ügyéről az az apa, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy két évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta akkor négyéves kislányát, Andikát.
A hátborzongató ügy kirobbanása után a román származású Lucian P.-t azonnal börtönbe zárták, hosszú időt a rácsok mögött töltött, néhány hónapja azonban minden indoklás vagy magyarázat nélkül szabadlábra helyezték. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a hatóság szerint ártatlan, hiszen az eljárás továbbra is tart vele szemben.

A férfi elmondása a történtekről úgy szól, hogy kislánya a kertben játszott, ahol véletlenül a lábára esett egy ötszáz kilós kőtömb. A kislányt azonnal kórházba szállították, ahol kezelni kezdték az eltörött combcsontját, de miután intim helyen is erősen vérzett, egy nőgyógyász is megvizsgálta. A szakember megállapítása szerint Andikát szexuálisan bántalmazták. A kórház azonnal értesítette a rendőröket, akik nyomozást indítottak az ügyben.

– Hiába mondtam a nyomozóknak, hogy nem bántottam a kislányomat, már a feltételezés is mélyen felháborít, hiszen az életemnél is jobban szeretem a gyermekeimet, nem hittek nekem. Szerencsére a feleségem, a családom és a barátaim mindenben mellettem álltak, fel sem tételezték rólam ezt a szörnyűséget – mondta lapunknak Lucian P., aki családjával hosszú évek óta Magyarországon él.

– Megjártam a poklot az utóbbi két évben, de ma sem tudok mást mondani: a kislányomat nem én bántottam, hanem egy szörnyű baleset történt vele. Pontosan tudom, hogy ezért is én és az anyukája vagyunk a hibásak, ezért vállalom is a felelősséget, de amit nem követtem el, azt visszautasítom. Úgy tudom, a rendőrségi vizsgálat már lezárult, most az ügyészség kezében a döntés, hogy mivel vádolnak meg – tette hozzá a döntéstől rettegő apa.

Andikát és kistestvérét azonnal kiemelték a családból, majd nevelőszülőkhöz kerültek. – Andikámnak a nevelőszülőknél szörnyű körülmények jutottak. Szerencsére onnan elkerült, jelenleg rendes emberek vigyáznak rá. Várhatóan a nyár végén derül ki, hogy a férfit szexuális bántalmazás, vagy „csak” kiskorú veszélyeztetése vádjával vonják felelősségre.

A Blikk írása teljes terjedelmében itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...