25.6 C
Cegléd
2026. augusztus 12. szerda
spot_img

Bölcsődefejlesztés

Újabb 12 Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 2,5 milliárd forint hazai fejlesztési forrást a bölcsődei ellátás fejlesztésére, korszerűsítésére – köztük Cegléd környékén a Kőröstetétlen is. A felhívásra 37 pályázatot nyújtottak be 8,9 milliárd forint támogatási igénnyel, mely összeg az eredetileg rendelkezésre álló keret közel négyszerese. Az eredeti keretből 12 Pest megyei településen 272 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: a Pest megye fejlesztését szolgáló program bölcsődefejlesztési felhívására több mint négyszeres volt a túligénylés, ezért a tárca vizsgálja a meghirdetett keretösszeg emelésének lehetőségét, hogy a támogatásban részesülő önkormányzatok száma tovább emelkedhessen.

A családok támogatása a koronavírus-járvány elleni védekezés alatt is kiemelt célja maradt a kormánynak. A Családvédelmi Akcióterv keretében 2022-ig megvalósul a teljes bölcsődei ellátás Magyarországon, így a Pest megyei programban is kiemelt szerepet kapott a bölcsődei fejlesztések támogatása, hiszen az országban itt a legmagasabb a születésszám és a legnagyobb a 3 év alatti gyermekek aránya – emelte ki Rákossy Balázs.

pestmegye.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...