17.8 C
Cegléd
2026. július 21. kedd
spot_img

Gáttal enyhítik az aszály következményeit

Vízvisszatartó mű épül a Kőrös és a Csukás éren Kocsér határában. A beruházás célja, hogy az aszályos időszakok negatív következményeit enyhíteni lehessen.
„A két felvétel egymástól alig egy kilométerre készült a nyár utolsó napján, a Kocsér határában elterülő Natura 2000 gyepterületek egyikén. Hiába esett az elmúlt hónapokban több, mint 300 mm csapadék, a hatalmas vízhiányt ez sem enyhítette. A birkanyáj által felvert hatalmas porfelhő önmagáért beszél.


A másik képen már egy vízvisszatartó műtárgy építése látható, amellyel a jövőben csökkenteni lehet majd a mostanihoz hasonló aszályos időszakok negatív hatásait. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság „A kiemelt jelentőségű, országosan ritka pannon szikes, vizes élőhelyek rekonstrukciója a Gerje-Perje-síkon” című projektje keretében Pest-megye keleti részén, Galgahévíztől Jászkarajenőig, Gombától a jászberényi határig 14 (!) helyszínen fog építeni az elkövetkező fél évben ehhez hasonló, vízpótlást biztosító duzzasztókat, zsilipeket, bukókat. Ezzel pedig nem csak a beavatkozásokkal érintett területek ökológiai adottságai, de az itt zajló mező- és erdőgazdálkodás lehetőségei is nagyságrendekkel fognak javulni!” – írta a Kocséri Képes Krónika.

https://www.facebook.com/100030881712429/posts/350972202608834/

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...