22.2 C
Cegléd
2026. július 25. szombat
spot_img

Csemői Gyöngyvirág Népdalkör és a ceglédi Cigle Népdalkör baráti találkozója

A vírushelyzet miatt több Cegléd városi és csemői rendezvény elmarad, így sem Cegléden, sem Csemőben nem tudott találkozni a két népdalkör, akiket pedig lassan 10 éve összeköt a barátságon kívül az, hogy egy népdalkör vezetőnk van, Csipkó Magdolna. Ezen az alapon testvéreknek is tekinthetjük egymást. Sok távolabbi fellépésre együtt utaztunk már busszal, amelyekbe egy kis kirándulás is belefért. Még az is összeköt bennünket, hogy a csemői népdalkörben több ceglédi asszony is énekel. Volt már régebben közös citerásunk is, de már nyugdíjba ment a zenélés terén is.

Még a nyár végén elhatároztuk, hogy összejövünk egy kis találkozóra, délutáni vacsorára, beszélgetésre és természetesen közös éneklésre. A találkozó bár rövid volt, de jól éreztük magunkat, remélhetőleg a vendégeink is. Köszönettel tartozunk a helyszín biztosítása miatt Szent Kereszt Iskolának, hogy az ebédlőjét kölcsönadta nekünk, sőt a vacsora főzésében is segítséget kaptunk, valamint a Molnár Borászatnak a jó borokért.

Októbertől a Művelődési Ház B épületében lesznek a népdalköri próbáink minden csütörtökön 5-7-ig, aki kedvet érez és szereti a népdalokat, jöjjön el hozzánk, szeretettel várjuk!

Hernádiné Hiba Judit, Cigle Népdalkör

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...