7.2 C
Cegléd
2026. november 4. szerda
spot_img

Ömlik a pénz a térségbe

Özönlik a támogatás az eddig – pályázati szempontból – nehezebb sorsú Pest megyébe: 78 nyertes pályázat révén a megyébe többszáz millió forintnyi vállalkozásfejlesztési forrás érkezik, már megjelent a 2,5 milliárdos regionális fejlesztési keret pályázata és két térségbeli település is nyert pályázatot.

Földi László országgyűlési képviselő a közösségi oldalán közölte a jó hírt: „több mint 200 millió forint érkezett a térségbe, ugyanis újabb 78 cég nyert el több mint 2 milliárd forintot a Pest megyei vállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás utólagos keretemelésének köszönhetően. Ezzel egyidőben megjelent az új regionális fejlesztési pályázati lehetőség 2,5 milliárd forintos keretösszeggel a nagykőrösi, a ceglédi, a nagykátai és szobi járás vállalkozásai számára. További információ a Magyar Államkincstár oldalán megtalálhatóak. Bíztatom a vállalkozókat, hogy pályázzanak!”

A képviselő egy korábbi bejegyzésben a Magyar Falu Program térségi nyerteseiről is beszámolt: „A Magyar Falu Programnak indulása óta már több mint tízezer nyertes pályázója van az országban, az eddig kiosztottak támogatás összege 111 milliárd forint. A mostani döntés során a térségben Csemő Község Önkormányzata 49 530 017 forintot nyert – a hivatal bővítésével -egy kulturális, sport és a közösségi rendezvényekhez megfelelő könnyűszerkezetes épület építésére, Kocsér Község Önkormányzata pedig 14 479 520  forintot szolgálati lakás felújítására, kialakítására.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...