15.6 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Újra lezárás: épül a kerékpársáv a felüljárón

Március második felében megkezdik a Jászberényi úti felüljárón a kerékpársávok kialakítását. A munkálatok alatt a közlekedőknek részleges lezárással kell számolniuk: a városból kifelé zavartalan lesz a közlekedés, viszont Ceglédet csak kerülővel lehet majd megközelíteni. – erről dr. Csáky András polgármester írt a közösségi oldalán.


„Múlt év végén jeleztük, hogy idén tavasszal elkezdődik a Jászberényi úti felüljárón a kerékpársávok kialakítása. Tegnapelőtt egyeztettünk a tervezőkkel, illetve tegnap a Volánbusszal. Március második felében elindul a beruházás. Korábban a kivitelezők azt tervezték, hogy félsávos útlezárás mellett, jelzőlámpával, váltakozó irányba biztosítják a forgalmat a felüljárón. Most azonban a szakemberek javaslatára úgy módosul a forgalom, hogy a városból kifelé folyamatos lesz a közlekedés, a várost azonban, ahogy múlt év ősszel kerülővel lehet csak megközelíteni, az Ipartelepi út-Külső Kátai út irányába, illetve a Budai út felől. A gyalogosok és kerékpárosok az építkezés alatt zavartalanul használhatják a felüljárót. A felújítással járó forgalomkorlátozás alatt kérem megértésüket és türelmüket.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....