33.9 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Adományozzunk a járvány frontvonalába!

Lapunk többször hírt adott arról, hogy a Covid-járvány alatt különösen leterhelt ceglédi kórház egészségügyi dolgozóinak és betegeknek különböző szervezetek és személyek adományokat adtak át.
A koronavírus járvány harmadik hullámában lassan teltház lesz újra a Toldy Ferenc kórházban, ahol több osztályon ápolnak súlyos Covid-os betegeket.
Az egészségügyi dolgozók több mint egy éve küzdenek a járvány frontvonalában és bár a legnagyobb segítség az egészségügyi képzettséggel rendelkező önkéntesek jelentkezése és munkába állása, minden apró biztatásnak, figyelmes gesztusnak nagyon örülnek. Az elmúlt egy évben kaptak, gyümölcsöt, üdítőt, gyümölcslét, édességet, pizzát, süteményt is a jószívű adakozóktól, akik így is ki akarták fejezni nagyrabecsülésüket az orvosok, ápolók felé.
A Toldy Ferenc kórház örömmel fogad élelmiszer adományokat, amelyeket szétoszt a betegosztályokon a dolgozóknak. Jelezni az adományozási szándékot legalább egy nappal előre, a kórház elérhetőségein lehet, legegyszerűbben emailben igazgatas@toldykorhaz.hu címen.

Klément György és Krizsán Ervin vállalkozók adományt adnak át a kórház dolgozóinak – A 100 liter Cegléd Zamata rostos üdítőt Bobál István gazdasági igazgató vette át.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...