9.4 C
Cegléd
2026. szeptember 24. csütörtök
spot_img

Felszámolták a hulladéklerakást

Úgy tűnik, hosszú küzdelem után sikeresen számolták fel az illegális szemétlerakást a MÁV szervízútjai mellett. Térfigyelő kamerák vigyázzák mostantól a rendet – erről László Ágnes önkormányzati képviselő számolt be.
„Csáky András polgármester úrral többször volt megbeszélés tárgya az illegális hulladéklerakás megakadályozásának lehetőségei az elmúlt időszakban. Levélben fordultunk a MÁV-hoz, amelyben kértük a helyzet rendezését. A terület lezárása első körben némi kudarcba fulladt, mivel a korábban elhelyezett behajtásgátlót hamar tönkretették. Most már viszont nincs értelme a rongálásnak, hiszen térfigyelőkamerák figyelik a renitens polgárokat.

A helyszín korábbi állapota

Köszönet a MÁV vezetésének, hogy partner a helyzet megoldásában. A körzet képviselőjeként pedig polgármester úrnak tartozom köszönettel, hogy segített a 3.számú választókerületnek ezt a rögös utat kijárni. Remélhetőleg a környék rágcsálóproblémája javulni fog és felszámolásra került véglegesen az évek óta közegészségügyi kockázatot jelentő illegális hulladéklerakás.” – írta közösségi oldalán a képviselő.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....