18.9 C
Cegléd
2026. július 6. hétfő
spot_img

Szülei el sem tudtak tőle búcsúzni

A Kékvillogó.hu oldal további részleteket tudott meg a Laczkó Georgina ceglédi játékvezető halálának körülményeiről. Megszólalt az autóbalesetben elhunyt 20 éves játékvezető testvére is: “A húgomnál az ütközés után szinte azonnal beállt az agyhalál”.

A fiatal nő szerdán baráti társaságban indult vacsorázni, amikor a Nagykáta és Tápióbicske közötti útszakaszon autójuk megcsúszott egy kanyarban és frontálisan ütközött a szemből érkező kocsival. Már a baleset pillanatában beállt az agyhalál állapota, szülei el sem tudtak tőle búcsúzni. Georgina másnap, a kórházban hunyt el.

A 20 éves Georgina az anyósülésen utazott, életét nem lehetett megmenteni, koponyasérülései következtében a baleset másnapján a kórházban hunyt el. Az ügyben halált okozó közúti baleset okozása vétségének gyanúja miatt indult nyomozás, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A brutális karambol után mind a hét utast kórházba szállították. Georgina mellett négyen voltak az autóval, a másik kocsiban ketten utaztak. A játékvezető be volt kötve, neki a túlélésre esélye sem volt, pont ott ült, ahol a másik autó becsapódott.

Fotó: Helyszíni felvétel – Forrás: baleset-info.hu

Hasonló hírek

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Most az a probléma, hogy be volt kötve. Máskor az, hogy nem volt bekötve. Jó lenne már, ha egyértelmüvé tennék, hogyan, mikor és mitől véd a biztonságiöv.

  2. Kedves Jóska, és Mindenki!

    Sajnos vannak baleseti helyzetek ( a gyári törésteszteken túl), amelyeket az élet produkálja, ezek általában teljesen „egyediek” abban a tekintetben, hogy nagyon sokféle lehet. Az autókban lévő passzív (pl.: légzsákok) és aktív (pl.: biztonsági öv) biztonsági eszközök azért vannak, hogy (meg)védjék a jármű utasait. Ennek ellenére vannak olyan szituációk, amikor hiábavaló a légzsák és bekötött biztonsági öv (is). Nem ismerem ennek a konkrét balesetnek a körülményeit részletesen, de például egy bizonyos sebességhatár felett (főleg frontális ütközés során) nincs esély a túlélésre….Részvétem és együttérzésem a családnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...