32.8 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

Nagykőrösi fiatal az M1-en

Csanádi Kristóf március végén lett a közszolgálati televízió hírcsatornáján, az M1-en a Nemzeti Sporthíradó műsorvezetője, de már 2019. augusztusától az MTVA-nál dolgozik, ahol az M1 és az M4 Sport sportos hírtartalmainak gyártásában vett részt. „Jól érzem magam a bőrömben, szeretem, amit csinálok. Fiatal vagyok, a pályám elején járok, nyilván nagyon sok mindent kell még tanulnom, de örülök, hogy itt lehetek, és azzal foglalkozhatok, amit szeretek csinálni” – mondta el a nagykőrösi fiatalember, aki a nagykoros.hu-nak adott interjújában mesélt pályája eddigi legemlékezetesebb pillanatairól is.

„Nem tudnék egyet kiemelni, hiszen már szűk két év leforgása alatt is rengeteg élménnyel gazdagodtam. Ha azonban választani kell, akkor a tavaly novemberi Magyarország-Szerbia Nemzetek Ligája mérkőzést mondanám, amelyről élőben tudósíthattam a gyönyörű Puskás Arénából. Mindezt néhány nappal azután, hogy Szoboszlai Dominik parádés góljával Izland ellen kiharcolta a labdarúgó-válogatottunk, hogy 2016 után ismét ott legyen az Európa-bajnokságon. Ugyanúgy örök emlék marad az első élő bejelentkezésem, amikor a Ferencváros 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és élőben jelentkezhettem be a Groupama Aréna elől. Emlékezetes marad az is, amikor először voltam műsorvezető a Nemzeti Sporthíradóban. Sokáig nyugodt voltam, de amikor beálltam a pult mögé, alaposan megnövekedett a pulzusszámom… Említhetném ugyanakkor a magyar sportolókkal készített interjúimat is. Volt már szerencsém beszélgetni például Hosszú Katinkával, Fucsovics Mártonnal, vagy éppen a Barcelona kosárlabdázójával, Hanga Ádámmal. Persze éppúgy lehet emlékezetes egy sajnálatos esemény is. Amikor tavaly bejelentették, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát, éppen dolgoztam, négyen voltunk a sportszerkesztőségben, mert akkor már szinte leállt az élet a koronavírus-járvány miatt. Nagy pörgés volt azon a napon, sorra kerestük meg a sportolókat. Értelemszerűen nagyon csalódott volt mindenki, nem volt jó megélni azokat az órákat.” – nyilatkozta Csanádi Kristóf.

Ide kattintva elolvashatják az interjút…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos áramütés

Halálos áramütés: Vádat emeltek három vasúti dolgozó ellen A Pest...

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...