25.9 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Kiesett a kézilabda csapat az NB I-ből

A férfi kézilabda NB I alapszakaszának utolsó fordulójában a kézilabda csapatunk kikapott a Veszprémtől. A Dabas és a Cegléd is tíz ponttal zárta az élvonalbeli szezont, de az egymás elleni eredmények a Dabasnak kedveztek.

Nagy Károly edző egy héttel korábban, a Gyöngyössel való döntetlennel zárult találkozó után még bizakodva nyilatkozott arról, bízik benne, hogy bent tudunk maradni az első osztályban. Sajnos több játékosunkat elveszítettük a Tatabánya elleni mérkőzésen, több játékost műtöttek. Kéziseinknek több más szerencsétlen körülmény is ellene szólt az utolsó mérkőzés előtt. Csapatunk derekasan küzdött, 6 gólos előnyre is szert tettünk.

„Több olyan játékosnak adtam lehetőséget, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott, ők többé-kevésbé helytálltak. Óriási csalódás van bennem, mert mindent megpróbáltunk, ami emberileg lehetséges. Egy lemondásnak köszönhetően játszhattunk ebben a szezonban az NBI-ben. Beleerdősödtünk a mezőnybe, melóztunk tisztességesen, mindenkinek ellenfelei voltunk az utóbbi időben. Az élet fintora, hogy az a csapat ejt ki minket aki nekünk köszönheti, hogy NBI-es lett, ezt egy jó ideig nagyon nehéz lesz feldolgozni.” „Ez egy inkorrekt bajnokság volt. Egy ilyen bajnokságot kiesővel megcsinálni, hogy minden meccsen kilenc-tíz emberrel játszottunk, mindenki ellenünk akart játszani. Mások hónapokig nem játszottak, mi csináltuk becsülettel, de azt kell hogy mondjam, hogy aki tisztességes, az a végén úgy jár, ahogy mi. Nagyon nem tudom, hogy mi lesz a ceglédi kézilabda csapat sorsa.” – nyilatkozta Nagy Károly vezetőedző a kiesést jelentő mérkőzés végén.

Veszprémi KKFT-Ceglédi KKSE 31-30 (14-16)

A bajnoki szezonból már csak a döntő két mérkőzése van hátra, a MOL-Pick Szeged otthonában szerdán 19 órától, a Telekom Veszprém csarnokában pedig szombaton 18.30-tól játszanak a csapatok.

Az alapszakasz végeredménye:
1. Telekom Veszprém 26 25 1 – 940-616 51 pont
2. MOL-Pick Szeged 26 23 – 3 893-651 46
3. Grundfos Tatabánya KC 26 17 2 7 722-670 36
4. Balatonfüredi KSE 26 15 4 7 739-689 34
5. Csurgói KK 26 13 6 7 708-702 32
6. Ferencvárosi TC 26 14 1 11 736-714 29
7. Veszprémi KKFT 26 12 1 13 699-727 25
8. SBS-Eger 26 10 3 13 702-790 23
9. Sport36-Komló 26 10 2 14 701-733 22
10. Budakalász 26 9 3 14 700-729 21
11. HE-DO B.Braun Gyöngyös 26 9 1 16 691-719 19
12. Dabasi KC VSE 26 3 4 19 632-750 10
13. Ceglédi KKSE 26 4 2 20 612-766 10 – kiesett
14. Orosházi FKSE-Linamar 26 2 2 22 588-807 6 – kiesett

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...