16.5 C
Cegléd
2026. július 26. vasárnap
spot_img

Csupa Csoda Musical

„Most az van, hogy vége a Covidnak, örülünk, hogy végre együtt vagyunk, és el kell kezdenünk a felkészülést.” – Így kezdődik az a musical, amit a Ceglédi Zenés Színitanoda tagjai írtak, szerkesztettek, és július 10-én délelőtt 10 órakor be is fognak mutatni a moziban. Idén 12 színészpalánta vág neki, hogy megpróbálkozzanak a „varázslattal”, amit úgy hívnak: színház.
– Ezúttal mivel lepitek meg a nézőket?
– Egy újabb történettel, újabb és régebbi dalokkal. – mondják nevetve.
Kicsit elbizonytalanodva nézek rájuk.
– A darabotok címe: Csupa csoda musical. Nem mesélnétek róla bővebben?
– Annyit elárulhatunk, hogy idén nagy fába vágtuk a fejszénket. A musical egy olyan műfaj, amit eljátszani, elénekelni egyaránt nagy kihívás. És idén úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk vele.
– Ha jól tudom, ez – mint évek óta mindig – egy nyári, egyhetes tábor „terméke” lesz. Mi késztetett rá, hogy ilyen nehéz dologba fogjatok, ráadásul ennyire rövid idő alatt akarjátok megvalósítani?
– A Covid! – és megint csak nevetnek – Hónapokon keresztül be voltunk zárva, egymással sem nagyon találkoztunk, egyszerűn felhalmozódott bennünk az alkotókedv. És az, hogy megmutassuk, még mindig szeretünk énekelni. Lehet, hogy egy hét áll rendelkezésünkre, de azt olyan intenzíven töltjük, hogy több hét is kijönne belőle. Na, meg azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a dalok jórészével nem most találkoztunk először.
– Mit ad nektek ez a tábor?
– Ez a tábor azért is jó, mert – a közös éneklésen kívül – beleférnek a napunkba a helyzetgyakorlatok, a beszédgyakorlatok, a szituációs játékok… szóval minden, ami ahhoz kell, hogy ismét színpadra állhassunk. Jó ezeket újra feleleveníteni. És persze marad hely a nevetésnek, a barátkozásnak is.
– Kit vártok az előadásra?
– Mindenkit, aki kíváncsi arra, hogy az elmúlt nyár óta mennyit fejlődtünk. Reméljük, nem okozunk csalódást!
És mind a 12-en egyszerre kezdenek mesélni Shakespeare-ről, Cini úrról, az összeveszésekről, a kibékülésekről, a pofonokról, az ölelésekről, a mesékről… mindarról, ami az életükben jelen van. Mert gyerekek ők, a szó legnemesebb értelmében! Én már sejtem, miről fog szólni az előadás! És ki nem hagynám!

S. Petrényi Zsuzsa

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...