13.9 C
Cegléd
2026. szeptember 6. vasárnap
spot_img

Sipos Mihályt tartják a legesélyesebb jelöltnek

Az LMP ceglédi szervezete augusztus 24-én a Kossuth téren sajtótájékoztatón jelentette be az általuk támogatott civil jelölt, Sipos Mihály az ellenzéki előválasztáson való indulását. A ceglédi központú Pest megyei 12. sz. választókörzetben ő az egyetlen ceglédi jelölt az ellenzéki előválasztáson, a nagykőrösi Zábráb Nándor és László Ferenc mellett.
Földi Áron az LMP helyi képviselőjeként arról beszélt, hogy befogadó nyilatkozattal támogatják Sipos Mihály indulását, mert őt tartják a legesélyesebb jelöltnek a Fidesz jelöltjének leváltására.
– Sipos Mihály meg tudja szólítani az összellenzéki tábort, a bizonytalanokat és a kiábrándult Fidesz-szavazókat is. Ezért annak ellenére, hogy az LMP országos vezetése bizonyos alku keretében a párt logóját egy másik jelöltnek adta, mi a ceglédi területi szervezet vezetői Sipos Mihály ökogazdát jelöljük erre a tisztségre. – mondta el Földi Áron.


Kendernay János a párt megyei elnöke elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy Pest megyében példamutató és hiteles „zöld-jelöltek” képviseljék a zöld-politikát a környezetkárosító társadalmi-gazdasági környezetben, ezért ajánlja támogatásra a jelöltjüket.
Sipos Mihály programját ismertetve arról szólt, hogy azért vállalta a jelöltséget, mert úgy gondolja fontos az alulról jövő politikai kezdeményezés. – Az összellenzéki választás is felülről diktált, olyan alkuk eredményeként jelölt jelöltekkel, amelyeket a helyi emberek nem feltétlenül akarnának választani. Elég volt a pártbizottságok döntéseiből, a diktátumok útján való politizálásból, az alulról jövő politikát, az emberek igazi érdekképviseletét kell ellátni. – fogalmazott a jelölt, aki hozzátette soha nem volt és most sem tagja pártnak és nem is szándékozik párttag lenni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...