5 C
Cegléd
2026. február 6. péntek
spot_img

Késsel próbálta meghódítani

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki válófélben lévő feleségét kocsijába kényszerítette, majd egy félreeső helyen bántalmazta.
A vádirat szerint a férfi és a sértett nő több évtizedig voltak házasok, de a kapcsolatuk megromlott és a nő 2021 áprilisában elköltözött közös lakóhelyükről, majd május elején megindította a válást is. A férfi nem tudta megemészteni, hogy tönkrement a házasságuk és a költözés után naponta több tucatszor hívta a nőt telefonon. A beszélgetések során többek között azzal is megfenyegette, hogy bántódása esik, ha megtudja, hogy van valakije. A hívások a nőben komoly félelmet keltettek. Pár hét után már fel sem merte venni a férjének a telefont. A fenyegetések hatására az elkövető hívásait letiltotta, illetve a közösségi oldalán is tiltó listára helyezte.

2021. május 19-én az elkövető megvárta a sértettet annak nagykőrösi munkahelye előtt, majd megragadta és arra kényszerítette, hogy beszálljon az autójába. Ezután Nagykőrös lakott területét elhagyva egy dűlőútra kanyarodott és egy félreeső helyen megállt. Már vezetés közben is többször ököllel arcon ütötte a nőt és közben kiabálva fenyegette további bántalmazással, mivel a sértett időközben új társra talált. Az autóval megállva a férfi elővett egy kést és azt a nő nyakához illetve oldalához tartotta miközben élete kioltásával fenyegette meg. A késsel meg is vágta a sértett bal kezét. Ezután felhívatta a nővel új barátját és elmondatta vele, hogy megverte, de most majd a barát következik.
A hívás után a sértett az autóból kiszállva próbált elmenekülni, de a férfi visszarángatta a kocsiba, majd ököllel orrba vágta.
Mindezek után az elkövető változtatott a viselkedésén, többször is bocsánatot kért a sértettől és arra kérte, hogy kezdjék újra a kapcsolatukat. Még a kést is kidobta az autóból. Telefonját is visszaadta, amin ekkor már közös lányuk is kereste a nőt. A férfi felhívta a lányukat és kérésének eleget téve a sértettet visszavitte annak munkahelyéhez, ahol a lányuk várt rá. Odaérve az elkövető elengedte a sértettet. A bántalmazás következtében a nő több, köztük nyolc napon túl gyógyuló sérülést is elszenvedett.
Az ügyben a Nagykőrösi Járási Ügyészség zaklatás bűntette, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésnek bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben, aki letartóztatásban várja a bírósági eljárást.

Dr. Szabó Ferenc s.k. főügyész közleménye

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...