12.2 C
Cegléd
2026. április 6. hétfő
spot_img

Egy este három házba is betörtek

A rendőrök elfogták és kihallgatták azt az abonyi párt, akik a gyanú szerint egy este alatt három szomszédos házba is betörtek Újszilváson. A lopott dolgokkal otthonosabbá kívánták tenni bérelt lakásukat-vallották. jelent meg hír a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság oldalán.

Egy újszilvási férfitól érkezett a bejelentés az Abonyi Rendőrőrsre 2021. augusztus 29-én délelőtt, mivel reggelre lesújtó látvány fogadta, házának ajtaját befeszítették, gázpalackját ellopták.
A helyszínre érkező rendőrök minden lehetséges és használható nyomot, adatot rögzítettek, az összes létező tanút felkutatták és meghallgatták. Hamar körvonalazódni látszott, még két házba törtek be ismeretlenek a szomszédságban. Mindent vittek, ami mozdítható volt, halkonzervtől a vérnyomásmérőig, hűtőtől a villanyborotváig több százezer forint kárt okozva a sértetteknek.
Az újszilvási körzeti megbízottat személyismerete nem hagyta cserben, a ceglédi nyomozók az abonyi rendőrökkel szerveztek közös akciót 2021. szeptember 2-án. A sorozatbetörésekkel összefüggésbe hozható, 34 éves O. Zsoltot és párját a 29 éves Sz. Ágnest lakóhelyükön elfogták és előállították. A pár otthonában a nyomozók kutatást tartottak, az ellopott tárgyak nagy részét megtalálták és lefoglalták.
Kihallgatásukon a terhükre rótt bűncselekményeket egybehangzóan elismerték, a gyanúsítások ellen panasszt nem tettek. Elmondták a rendőröknek, hogy közösen határoztak úgy, hogy a betörésekből megszerzett tárgyakkal teszik majd otthonosabbá és élhetőbbé bérelt lakásukat.
A párral szemben a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett lopás vétsége, és üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...

Kézilabda hírek

A férfi kézilabda NB I/B 22. fordulójában fontos rangadót...

Helyismereti vetélkedő a Várkonyiban

Hagyományaihoz híven idén is megrendezte helyismereti vetélkedőjét a Városvédő...

Palackokért törték fel az autókat a ceglédi állomásnál

A Metropol számolt be arról az esetről, amely több...

Megtelt a Kossuth Szálló

Ismét nagy érdeklődés mellett rendezték meg a „Miért hagytuk,...