15.6 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

„Megöllek!”

A Pest megyei nyomozók befejezték annak a 65 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint megromlott szomszédi viszonyát akarta vasvillával és kisbaltával rendezni.

Farmoson kerékpározott egy helyi nő 2020. július 31-én reggel, amikor a háta mögül lovaskocsi közeledtét hallotta. Hajtója azonban kikerülés helyett ráhúzta a szekeret a biciklizőre, elsodorta, a nő bedőlt az út menti bokrok közé. A bakról lemászva a férfi vasvillát ragadott, azzal közelített áldozata felé. „Megöllek!” – kiabálta, közben szúró mozdulatokkal tartotta sakkban. A sértett a hasán, a lábán, a kezén és a hátán kisebb sérüléseket szenvedett, de el tudta venni támadójától az eszközt. A férfi ezután kisbaltájával indult felé, többször ütött, a nő pedig próbált hárítani, védekezése közben fején és a kezén sérült, ám ismét le tudta fegyverezni a férfit, aki bakra ült és elkocsizott a helyszínről.

Az áldozat a támadás következtében nyolc napon belül gyógyuló fej, hasi, mellkasi és kéz sérüléseket szenvedett. Az orvosszakértői vélemény szerint a nő sérüléseinek elhelyezkedése és jellege, az erőbehatások módja és nagysága valamint az elkövetéshez használt eszközök súlyosabb sérülések bekövetkezésére is alkalmasak voltak, annak elmaradása a véletlennek, másrészt az áldozat védekezésének köszönhető.

Az akkor 64 éves férfit a rendőrök még aznap előállították, kihallgatták és őrizetbe vették, vele szemben súlyos testi sértés bűntette kísérlete miatt indítottak nyomozást, időközben az elkövetett bűncselekményt emberölés bűntette kísérletére minősítették át. A férfi nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, indokként a nő élettársával régóta megromlott viszonyára hivatkozott, haragosának így akart visszavágni és fájdalmat okozni. Továbbá azt is elmondta, hogy ölési szándékkal ütötte el a sértettet a lovaskocsival és le akarta szúrni a vasvillával, azonban ez csak pillanatnyi állapotában gondolta, amit mostanára megbánt.

Az azóta letartóztatott férfi ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....