28.8 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Kossuth toborzó 2021

Kiállítással és konferenciával kezdődött szeptember 24-én a háromnapos Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál. A művelődési központ galériájában tárlat nyílt „Kossuth ezer arca” címmel. A konferencián pedig a néhai államférfiről, a Kossuth kultusz ápolásáról hallhattak előadásokat – többek között dr. Hermann Róbert történésztől és Reznák Erzsébet múzeumigazgatótól – az érdeklődők. A programokon Cegléd határon túli testvérvárosi küldöttségei is részt vettek.


Hagyományosan a dísztestületi üléssel folytatódott a programsorozat tegnap délután a Városháza dísztermében, ahol átadták a Gubody-díjat és a Díszpolgári címet is. Az ünnepi ülés előtt a Képviselő-testület tagjai csendes főhajtással emlékeztek meg városunk díszpolgárairól a Városházán található díszpolgári emléktáblánál. A 2021-es évi Gubody Ferenc-díjat Banai Benőnek adták át. Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2021-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott az 56-os forradalom ceglédi eseményeiben oroszlánrészt vállalt Csendes Istvánnak, valamint Kiszel Mihály címzetes prépost, esperesnek, egykori ceglédi plébánosnak. Az ülésen adták át a címzetes főorvosi elismeréseket is. A dísztestületi ülés után Cegléd egyik testvérvárosa, Szentegyháza mutatkozott be a Városháza aulájában található kiállításon. Ezután pedig a Kossuth nevét viselő intézmények képviselői koszorúzták meg a Kossuth szobrot a Szabadság téren.


Este a Ceglédi Utcazene Fesztivál résztvevője, a Ratty Jazz Band lépett fel a Kossuth téren. Őket az LGT sztárjai követték a Zenevonat koncerttel.
Hagyományőrző felvonulással kezdődött a Kossuth Toborzó szombati napja, melyre sok érdeklődő volt kíváncsi. A Kossuth térre történő beérkezést követően dr. Csáky András polgármester és Szabó István honvédelmi államtitkár mondott ünnepi köszöntőt. A felvonulást a Cegléd Táncegyüttes, valamint a Patkós Irma Művészeti Iskola hagyományőrző műsora zárta.
Három kategóriában nevezhettek a Kossuth-szakáll mustrára jelentkezők. A bírálatban a Magyar Bajusz Társaság működött közre.


A Huszártábor egész délután várta az érdeklődőket, hagyományőrző huszár egyesületek szervezésében lehetett kipróbálni a puskagolyóöntést és a tábori kovácsműhelyt. Sok érdeklődőt vonzott a Régi Idők Piacztere is az Eötvös téren. Régi mesterségek, kézművesek, hagyományos gyermekjátékok és állatsimogató is várta az ünneplőket.
A Ceglédi Utcazene Fesztivál közönségdíjasa, Jimmy és Nika; Szabó Balázs Bandája és a Lóci játszik voltak az esti koncertek fellépői.
Vasárnap reggel Huszárkonyha – ’48-as étkeink címmel megrendezett főzőversenyre várták az érdeklődőket a Kossuth térre. A gyerekeket pedig a gyermektoborzóra az Eötvös térre, ahol több, tematikus játéksorral is kedveskedtek a szervezők a családoknak.


Este köszöntötték hivatalosan a város nevében az olimpiai bronzérmes Jansik Szilárd és Pásztor Mátyás vízilabdázókat. A két ceglédi születésű sportoló a magyar vízilabda válogatott tagjaként állhatott Japánban a dobogóra. (A birkózó Lőrincz fivéreket, valamint Ungvári Attila cselgáncsozót a város korábban köszöntötte.)
Végül a Republic zenekar esti koncertje zárta az idei Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivált.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...