8.3 C
Cegléd
2026. április 27. hétfő
spot_img

Ököllel és bottal ütötte szerelmét

Régebben is vertem már el – ezt mondta a férfi vallomásában. A ceglédi rendőrök most lezárták a nyomozást és vádemelést javasolnak.

Egy 26 éves asszony tett feljelentést még februárban, mivel élettársa a 25 éves K. István 6 évig tartó élettársi kapcsolatukban rendszeresen bántalmazta, eleinte egy-egy pofont kapott, majd ököllel ütötte és rugdosta őt. Az utolsó csepp a pohárba február 24-én történt, amikor a férfi egy veszekedés közepette botot ragadott, és többször lábon ütötte az éppen ágyban fekvő nőt. A sértett a bántalmazások következtében nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett – közölte a rendőrség.

A ceglédi rendőrök még a bejelentés napján elfogták a 25 éves férfit, majd előállították. Kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a terhére rótt bűncselekményeket elismerte, részletesen vallott. Elmondta, hogy „régebben is vertem már el, 3-4 alkalommal, ennyire emlékszem. Ezeknél a veréseknél nem használtam semmilyen tárgyat, de elismerem, hogy már vertem meg”.

A 25 éves férfival szemben kapcsolati erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Fotó: police.hu

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Őt kéne ugyan így el Gyepálni tiszta szégyen 25 éves létére normális élet fogytiglant kéne neki adni szegény lány jobbulást kívánok neki

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...