17.8 C
Cegléd
2026. július 20. hétfő
spot_img

Fair Play Életmű díj Magyar Lászlónak

A Magyar Fair Play Bizottság a világjárvány miatti halasztást követően egy eseményen, november 10-én, ünnepélyes keretek között adta át a 2019-2020-as fair play-díjakat. Fair Play Életmű díjat kapott Magyar László, a Ceglédi Sportmúzeum vezetője, mint sportvezető.

Két év díjazottjai gyűltek össze Budapesten, a Magyar Olimpiai Bizottság fair play díjának átadójára, ahol több mint harmincan kaptak elismerést cselekedeteikért és munkájukért, amit a sport tisztaságáért tettek. A díj több mint fél évszázados múltra tekint vissza, az elsőt 1967-ben adta át a Magyar Újságíró Szövetség és az Országos Sporthivatal által létrehozott fair play bizottság, melynek elnöke napjainkban dr. Kamuti Jenő. – számolt be Nemzeti Sport.

Magyar László jelenleg is meghatározó alakja Cegléd sportéletének. Az egykori kiváló atléta, előbb a helyi vasutasnál volt sportfelügyelő, majd 1977-től  a BVSC elnökhelyettese volt. 1983-ban a Ceglédi VSE ügyvezető elnöke lett, majd 1988-ban Országos Vasutas Sportközpont ügyvezető titkáraként folytatta sportvezetői karrierjét. Főtanácsosi rangban mentem nyugdíjba 2004-ben. 2005-ben átvette Kürti Bélától a sportmúzeum vezetését, amelyet azóta is töretlen lelkesedéssel fejleszt országos hírű gyűjteménnyé, emellett könyveket ír, lapunkban állandó rovatban számol be a sportvilág fontos eseményeiről.

Fotó: Nemzeti Sport – Török Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...