20.4 C
Cegléd
2026. augusztus 15. szombat
spot_img

70 éves a ceglédi zeneiskola

November 21-én fennállásának 70. évfordulója alkalmából ünnepi rendezvényt tartottak a zeneiskolában, mai hivatalos nevén a Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában. A hangversenyen közreműködtek a zeneiskola jelenlegi tanárai és egykori növendékei, fellépett továbbá vendégművész, valamint tanári zenekar is.


A névadó, Erkel Ferenc művei mellett elhangzottak Chopin, Liszt és Kodály művei is, valamint tengeren túli komponisták zenedarabjai is. Az ünnepi alkalmon beszédet mondott Földi László országgyűlési képviselő, Fodor Gábor tankerületi igazgató és Hegedűs Ágota alpolgármester. Dr. Csáky András polgármester virágcsokorral köszöntötte az intézmény vezetőjét, Polgár- Szabó Zoltánnét. Ember Csaba a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke beszédében külön hangsúlyozta, hogy alapítása óta a ceglédi zeneiskola a Pest megyei zeneiskolák éllovasának számít. Példaként említette, hogy az alapítás utáni harmadik évében országos szinten elsőként indult Cegléden zeneóvodai évfolyam. A beszédek sorát Polgár-Szabó Zoltánné, Intézményvezető ünnepi köszöntője zárta. Beszámolójából megtudhattuk azt is, hogy az eltelt 70 év folyamán igen sok zeneművész és zenetanár pályafutása indult a Ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskolából. Mindezek mellett említést tett arról is, hogy elődje, Béres Károly több évtizedes igazgatói tevékenysége is nagymértékben hozzájárult a zeneiskola fejlődéséhez. A beszédek után a hangversenyen számos kiemelkedő produkcióval örvendeztették meg a közönséget a fellépők. A hangverseny után tartott ünnepi fogadáson dr. Lebanov József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Főosztályvezetője mondott pohárköszöntőt. Ünnepi hozzászólásában kiemelte, hogy csak a zeneoktatás jelenléte mellett beszélhetünk valódi emberi kultúráról.

Solymosi Sebestyén intézményvezető-helyettes

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. A Zeneiskola tanárainak jelenben és a múltban meglévő fényképeivel, még emlékezetesebbé lehetett volna tenni az eseményt!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...