-3 C
Cegléd
2026. november 8. vasárnap
spot_img

Óévbúcsúztató csergetés

Cegléden már hagyomány, hogy Óévbúcsúztató karikásostor csergetésre várják a hagyományéltetőket és a rendezvényre kilátogatókat december 31-én délben a Szabadság téren. A szervező Ceglédi Hagyományéltető Baráti Kör elnöke, Bekő Dezső lapunknak a helyszínen elmondta: 10-től délután 4-ig várják programokkal, étellel-itallal és nagy szeretettel az érdeklődőket.

– Ezévben már hatodik alkalommal tartjuk meg a csergetést, amelyre már az ország minden részéből – Győrtől Szegedig és Debrecenig -, sőt a határon túlról – Vajdaságból és Felvidékről – is jönnek a hagyományőrzők. A városi adventi rendezvénysorozat zárómomentumaként nagyon sokan eljönnek nézőként Ceglédről is – megtöltjük a Szabadság teret. A látványos műsorban ágyúszó, lovas zászlós felvonulás és 130 karikásostor csergetése is szerepel, de idén először vadászkürtök is megszólalnak. A hagyományéltetők betyár, íjász, huszár vagy csikósruhában vesznek részt a rendezvényen, ami önmagában is látványosság. A kulturális kísérő rendezvények, például néptánc ugyan idén elmarad, de régi népi hangszerekkel  – tekerőlanttal, citerával – fellép egy hagyományőrző házaspár. – mondta el Bekő Dezső, aki hozzátette: évente több fesztiválon, országos rendezvényen vesz részt a 2015-ben alakult ceglédi egyesület, ahol népi játszóházzal, íjászkodással, ostorcsergetéssel és régiség-kiállítással hozzák közelebb a múltat a mai generációkhoz. Jövő tavasszal Cegléden egy családi napot tervez az egyesület, ahol az íjászkodást és a karikás ostor csergetést is ki lehet majd próbálni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...