3.1 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Felszámolt bűnszervezet

A ceglédi rendőrök vádemelési javaslattal pontot tettek egy évek óta tartó eljárásuk végére. Hónapokig tartott a felderítés, másfél évvel ezelőtt realizáltak, az új pszichoaktív anyaggal kereskedő banda csődöt jelenthetett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2020. október 6-án látványos konvoj indult az akciót koordináló ceglédi nyomozók szolgálati helyéről három megye – Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest – településeire. A közel 90 rendőr mintegy 30 autóval hasított 9 településre, a kocsikban helyet kaptak a négylábú kollégák és digitális spektrométerek is.

A szervezett kiránduláson 12 embert előállítottak, és tizenegyet gyanúsítottként hallgattak ki. A jászarajenői K. Róbert (42) és K. Krisztián (31) letartóztatásba került, azóta a többiekkel együtt szabadlábon védekezhetnek. A gyanúsítottak száma a nyomozás végére 13-ra nőtt.

A Jászkarajenő, Tiszakécske vonzáskörzetében élők között terjesztették a „kristály”, valamint „hópihe” néven ismert új pszichoaktív anyagot. A szervezet minden tagjának megvolt a feladata: beszerzés, szállítás, tárolás, terjesztés.

Egy 39 éves csépai férfitől indult a szállítmány, egy 67 éves jászkarajenői férfi tárolta, egy 31 éves jászkarajenői férfi az anyag mozgatásában, egy 23 éves tiszakécskei férfi pedig az eladásában vállalt szerepet. Az új pszichoaktív anyag 500-1000 forintos adagonkénti áron cserélt gazdát, a becslések szerint legalább 10 milliós vagyonra tettek szert.

A rajtaütés helyszínein a bűncselekmény elkövetését alátámasztó bizonyítékokat – tasakokat, alufóliákat, csomagoló anyagokat, mobiltelefonokat -, a vagyon-visszaszerzés biztosítása érdekében gépkocsikat, laptopokat, elektronikai berendezéseket, arany ékszereket foglaltak le.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat mindegyik gyanúsított vonatkozásában vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...