25.1 C
Cegléd
2025. szeptember 10. szerda
spot_img

Két autót feltört és elmenekült

A ceglédi járőrök rövid úton elfogták azt a 27 éves helyi férfit, aki két autót feltört, el is akarta tolni, végül ellopott egy autórádió csatlakozót és elmenekült. Bíróság elé állítását kezdeményezik.

A rendőrségre 2022. február 15-én késő este érkezett bejelentés egy parkoló autó feltöréséről és elmozdításáról. A járőrök a Dugovics utca és Baross utca kereszteződésénél két megrongált járművel szembesültek. Míg a technikusok górcső alá vették a helyszínt, a járőrök átfésülték a környéket. A bűnténnyel egy, a kihalt vasútállomáson indokolatlanul ácsorgó férfit hoztak összefüggésbe. Elfogását előállítása követte.

A 27 éves férfi és előélete is beszédes volt. Kiderült, napra pontosan két hónappal ezelőtti, büntetés-végrehajtási intézetből szabadulásának fordulójára esett mostani elfogása. Korábbi büntetését ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt rótták ki rá, mint amiért most őrizetbe vették.

Kihallgatásán elismerte, csábító volt számára a séta közben meglátott két autó. Kinyitotta, beleült, de arra a kérdésre csak a karját tudta széttárni, hogy „miért akarta eltolni a kocsikat?” Az rémlett, hogy tologatta, tologatta először az egyiket, aztán miután a működésbe lépő kormányzár miatt elakadt az útpadkában, nekiveselkedett a másiknak. Taszigálta a több százezres autókat az éjszaka közepén, de hogy miért, arra nem volt magyarázat. Érdemi választ arra sem tudott adni, hogy minek kellett neki a csatlakozó, ám határozottan állította, az utastérben talált kötélre és csavarhúzóra nem tartott igényt. Az erőnléti edzést akkor hagyta abba, amikor kiabálást hallott, egy járókelő ugyanis észrevette, ő hívta a rendőrséget is.

Az őrizetbe vett férfi ellen jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték bíróság elé állítását.

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a...

Ceglédiek az Ázsia Expresszben

A TV2 ismét műsorra tűzte az egyik legkalandosabb reality...

Győzelemmel kezdett a Cegléd Dabason

A Ceglédi KK SE felnőtt csapata Dabason játszotta őszi...

Fark Zalán Európa-bajnok lett Dániában!

Történelmi sikert ért el a ceglédi Hege Sport Egyesület...

Autós üldözés Cegléd belvárosában

Igazi autós üldözés szemtanúi voltak többen szombaton délután Cegléden,...