7.8 C
Cegléd
2025. november 16. vasárnap
spot_img

Kővel dobálta a bíróságot

A helyszínek sorrendisége egy 28 éves ceglédi férfivel függ össze: kővel dobálta a ceglédi bíróságot, a rendőrök a tetthelyről előállították és bíróság elé állítását kezdeményezik.

A bíróság néhány évvel ezelőtt felújított épületének rongálásáról szóló segélyhívás 2022. március 7-én kora este érkezett. A bejelentésre reagáló rendőri egységek a helyszínen tetten érték a kezében épp egy-egy követ tartó férfit. Falhoz állítás, bilincselés, előállítás, majd kihallgatás következett, miközben bűnügyi technikusok érkeztek az épülethez.

A bíróság 8 ablaka sínylette meg a támadást, a helyszín közelében pedig egy szintén megkövezett, parkoló gépkocsira is ki kellett terjeszteni a szemlét. Az összkár meghaladja az 1 millió forintot.

A kihallgató helyiségben időközben kérdésekre adott válaszok jegyzőkönyvezése zajlott. Sz. Zsolt elmondta, frissítő sétára indult késő délután, amikor útja a bíróság felé kanyarodott. Meglátva az épületet elfogta az idegesség, korábban hivatalos döntésről szóló levelet kapott, amivel nem értett egyet és ez felbosszantotta. A Kossuth téren lerakott köveket kezdte felszedni és egymás után zúdította az ablakokra. Az épület mellett parkoló fekete autót sem kímélte, azt gondolta, egy bírósági dolgozóé, ezért a szélvédőket is megsorozta néhány kővel. Pusztító tettének folytatását a riasztott rendőrök akadályozták meg.

Magyarázata szerint mérges az állami szervekre, tettét nem bánta meg és a kár megtérítését sem hajlandó vállalni. Az őrizetbe vett Sz. Zsolt ellen rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrök kezdeményezték bíróság elé állítását – írja a police.hu.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...