7.2 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Elcsábította az idős nagykőrösi férfit – egymilliót csalt ki tőle

Elcsábította a 40 évvel idősebb férfit egy nő Nagykőrösön, hogy megszerezze a pénzét. A Nagykőrösi Járási Ügyészség bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt állítja bíróság elé a huszonéves nőt. A vádirat szerint a fiatal nő egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg az idős nagykőrösi férfival még 2018 szeptemberében. A nő nem a valódi nevén mutatkozott be és egy kitalált történettel próbált együttérzést kelteni a nyugdíjasban. Állítása szerint éppen válófélben van és szeretné közös házukat megváltani, mert a férje addig nem hajlandó elválni. Megígérte azt is, hogy ha sikerül elválnia, akkor hozzá költözik Nagykőrösre. Azért, hogy a nyugdíjas bizalmát teljesen elnyerje, még egy személyes találkozóra is meghívta a férfit magához, szarvasi lakóhelyére. Az idős úr bízott abban, hogy az állítólagos válás után szerelmi kapcsolat alakulhat ki közte és a nő között. A fiatal nő kihasználva a férfi érzelmeit az első személyes találkozó után félmillió forintot kért és kapott a nyugdíjastól azért, hogy a férjét kifizesse. Majd ugyanezen indokkal pár héten belül további félmilliót sikerült szereznie a férfitől. A második összeg kézhezvétele után pár nappal a nő megpróbált még 300 ezret kérni az áldozatától. Ekkor a férfi rádöbbent, hogy csak kihasználták az érzéseit és azt már nem adta át a nőnek. Az elkövető fiatal nőnek nem állt szándékában szerelmi kapcsolatot kialakítani az idős férfival, ahogy a pénzt sem akarta visszafizetni. Az átvett egymillió forintot a nő a valódi élettársával élte fel. A nő ténybeli beismerő vallomást tett a nyomozati szakban.

Forrás: 24.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...