30 C
Cegléd
2026. augusztus 12. szerda
spot_img

Vonatozás helyett erdei túra

Váratlan kalandban volt részük szombaton a Szegedről 14:43-kor a főváros felé elindult Napfény InterCity utasainak, akik utazásuk elején bizonyára nem sejtették, hogy nem sokkal később egy Ceglédhez közeli erdőben bandukolnak majd bőröndökkel, biciklikkel a pótlóbusz felé a 33 fokos melegben. – írta meg a telex.hu.

A Mávinform szombaton 17 óra előtt néhány perccel közölte, hogy Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között leszakadt a felsővezeték az egyik vágány felett. A másik vágányon alapvetően folyhatott volna továbbra is a közlekedés, késésekkel persze, csakhogy az éppen karbantartás miatt le van zárva, ezért teljesen használhatatlan most ez a szakasz.

Orvosolandó a problémát, a MÁV pótlóbuszokat rendelt, és már ekkor előre jelezték, hogy a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Záhony és a Budapest–Cegléd–Szeged vonalon kimaradó vagy rövidebb útvonalon közlekedő járatokra, és jelentősen, 60–120 perccel hosszabb eljutási időkre lehet számítani.

A felsővezeték 150 méteren szakadt le. A MÁV-START Zrt. értesítette az utasokat, hogy 2023. július 15-től 2023. augusztus 27-ig Ceglédbercel-Cserő—Cegléd állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 100a Budapest-Nyugati—Szolnok vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...