16.1 C
Cegléd
2026. október 14. szerda
spot_img

Ungvári Attila a Mesterek tornáján

Ungvári Attila háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes az olimpiai ranglista ötödik helyéről várja az augusztus 4. és 6. között a Papp László Sportarénában sorra kerülő Mesterek tornáját, amely az idei év legtöbb pontot adó ötkarikás kvalifikációs versenye lesz. A harmincnégy éves Ungvári Attila óvatosan nyilatkozott a két hét múlva esedékes budapesti viadalról, elmondása szerint ezen a versenyen nincs könnyű sorsolás és az adott napi forma, a rutin, illetve a mentális felkészültségen fog múlni az érmek sorsa. „Amikor a közönség megindul és próbál feltüzelni, felspannolni, akkor hajlamos egy-egy kétes szituációba is belevinni minket, van olyan, hogy átesünk a ló túloldalára, és olyan dolgokat is bevállalunk, amiket egyébként nem kellett volna, ezért kétélű a dolog” – mondta a Kossuth Rádiónak az Európa Játékokon bronzérmes judós, majd hozzátette: „hogyha egy jó felkészülést tudok csinálni, és megfelelő önbizalommal állok oda, akkor ide nekem az oroszlánt is!” A rutinos judós arra is kitért, hogy jól együtt tudnak működni testvérével, az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklóssal, aki jelenleg a férfi válogatott szövetségi kapitánya.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...