-5 C
Cegléd
2026. január 17. szombat
spot_img

Kocsi után kötötte barátnőjét

Kocsi után kötötte barátnőjét, majd úgy vonszolta a ceglédi kegyetlenkedő

Tíz hónap kutatás után találták meg a ceglédi rendőrök azt a 38 éves férfit, aki ellen több elfogatóparancs volt érvényben. Válogatott kegyetlenségekkel kínozta és alázta barátnőjét.

Tavaly novemberben tűnt el K. Gábor, miután durván elbánt párjával Abonyban. A nőt fogva tartotta, megverte, hideg vízbe fürösztötte, meztelenül táncoltatta, megalázta, megkötözte, autója után kötötte és egy kietlen földúton húzta maga után a gyanú szerint – közölte a rendőrség.

A súlyosan sérült áldozatnak sikerült megszöknie tőle, és egy közeli házban kért segítséget. Hiába lepték el azonban rendőrök villámgyorsan a települést, mindenhol keresték, bujkálását akkor és azóta is sokat segítették, vissza-visszatérő ellenőrzéseikkor számtalanszor kapták a „nem láttuk hetek/hónapok óta, biztos külföldre költözött…” választ.

Néhány napja azonban jött a fordulat: a rendőrök egy abonyi címre hajtottak, ahol átnézték a házat, a hálószobában pedig rábukkantak K. Gábor speciálisan kialakított búvóhelyére. Elmozdítottak egy falhoz tolt szekrényt, aminek hátsó pozdorja borítását letépve eléjük tárult a gondosan kialakított üreg, benne K. Gáborral.

A rejtőzködésnek véget vető rendőrök bilincselték, előállították, majd büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel a korábban jogerősen, új pszichoaktív anyaggal visszaélés elkövetése miatt kiszabott négy év szabadságvesztését nem kezdte meg, ezért a Kecskeméti Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja körözte. Elfogását rendelték még el zsarolás, valamint járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt adott ki ellene elfogatóparancsot a tavaly novemberben, Abonyban történtek miatt. A K. Gábor ismeretlen helyen tartózkodása miatt felfüggesztett büntetőeljárás immár folytatódik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új mentőautó érkezett a ceglédi mentőállomásra

Új MAN TGE mentőautóval bővült a Ceglédi Mentőállomás (OMSZ)...

Megújuló közösségi sportpálya

Rimóczi Gábor, a 2. számú választókerület képviselője közösségi oldalán...

Nyársapáti atrocitások

A nyársapáti Kocsányos Tölgy Tisza Sziget közösségét ért támadások...

Ceglédet választotta téli felkészüléséhez az FC Košice

Szlovák élvonalbeli labdarúgócsapat érkezik Ceglédre a téli felkészülési időszakban....

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...