14.4 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

Budai út napja

Szeptember 9-én már 11. alkalommal tartottak rendezvényt a Budai úti iskolában a környék lakossága számára. A Budai út napján dr. Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő és Földi László országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, majd Reznák Erzsébet történész mesélt a régmúltról. A rendezvényen felléptek a Ceglédi Irodalmi Kör tagjai, a Patkós Irma művészeti iskola növendékei is. Közben rotyogtak a finom ételek a bográcsokban. A gyerekeket ugrálóvár, versenyek, foglalkozások, focikupa és ijászbemutató várta. A Túri Poliklinika pedig ingyenes szűrővizsgálatokat biztosított.

„Miközben odakint a verőfényes napsütésben zajlott a vidám sokadalom, az iskolaudvar egy eldugott sarkában álló épület egy másféle, sokkal csendesebb és meghittebb eseménynek adott helyet, ahol a régi gyakorlati foglalkozás szaktanteremben gyülekeztek az 1968-ban végzett évfolyam egykori tanulói az 55 éves osztálytalálkozójukra.” – számolt be a programról Tasnádi Tamás résztvevő. „A 22 végzett diákból tízen, valamint három tanár érkezett a 11 órára megbeszélt időpontra. A találkozó közös fotózással kezdődött, ezután az intézmény igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Ezután megemlékeztek elhunyt tanáraikról és hét osztálytársukról, akik szintén nem lehettek jelen. Ezt követően mindenki röviden elmesélte életének alakulását, a finom ebéd elfogyasztása után pedig délutánba nyúló, jó hangulatú, kötetlen beszélgetés zárta az összejövetelt.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...