22.8 C
Cegléd
2026. július 24. péntek
spot_img

Zavaros éjszaka Cegléden

Egy ceglédi férfi autóját, láncát, karóráját lovasította meg egyik bulipartnere. A rendőrök hamarjában tisztázták a történteket.

Homályos emlékképekkel a fejében érkezett feljelentést tenni január 8-án egy férfi a ceglédi rendőrkapitányságra. Elmondása szerint két nappal korábban lakásában tartott összejövetelt: beszélgetés, iszogatás… majd csak halvány emlékfoszlányok maradtak az estéről.

 

Másnap reggel megdöbbenve tapasztalta, nincs meg a karórája, aranylánca, mi több, a kocsija sem. Helyi rendőreink mindent bevetettek, órák alatt azonosították az este összes résztvevőjét, kiadták az autó körözését, és a szomszédos kapitányságon dolgozókat is riasztották. Másnapra jött is az eredmény: a Nagykátai Rendőrkapitányság munkatáraival közösen Tápiószelén intették ki a forgalomból a jogtalanul elvitt autót, és igazoltatták a benne ülőket.

Mint kiderült, a 27 éves B. Bianka vette magához a kulcsot, és kötötte el a járgányt. A rendőröknek állította, mindez a tulajdonos beleegyezésével történt, és vissza akarta vinni. Erre már nem kell gondot fordítania.

A törvénnyel nem először került szembe a fiatal nő, a kocsi átvizsgálásakor most kábítószergyanús anyagokat is találtak az egyenruhások, az aranylánc is előkerült.

A Ceglédi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények miatt indított vele szemben büntetőeljárást, a karóra hollétét még nyomozzák.

Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...