21.7 C
Cegléd
2026. június 14. vasárnap
spot_img

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy férfival szemben, aki a gépjármű oktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700.000 forintot kért megbízójától a sikeres forgalmi vizsgájának elintézéséhez. Végül a megbízó helyett más személy tette le a forgalmi vizsgát.
A vádirat szerint egy nagykőrösi férfi jogosítványt szeretett volna szerezni. Több sikertelen forgalmi vizsgát követően, 2020 novemberében feleségével együtt azért kereste fel a kecskeméti férfit, mert ismerősétől azt hallotta, hogy ő segíteni tud jogosítvány megszerzésében. A beszélgetés során a vádlott azt a látszatot keltette a párnak – az ügy gyanúsítottjainak -, hogy a gépjármű oktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolásával el tudja intézni a sikeres forgalmi vizsgát, amiért 700.000 forintot kért. A pár az ajánlatot elfogadta és abban állapodott meg a férfival, hogy a kért összeg felét előre, a másik felét a sikeres forgalmi vizsgát követően fizetik meg.
A vádlott ezután – anélkül, hogy erről a gyanúsítottat tájékoztatta volna – felkért egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt arra, hogy a nagykőrösi férfi helyett vizsgázzon le. Az ismeretlen személy a forgalmi vizsgán megjelent, magát hamis ideiglenes személyi igazolvánnyal a nagykőrösi férfiként igazolta és sikeresen le is vizsgázott. Ennek eredményeként a nagykőrösi férfi jogosítványt szerzett, míg a vádlott megkapta a 700.000 forint másik felét. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a jogosítványra vágyó férfival és a feleségével szemben befolyás vásárlásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt az eljárást 2 évre felfüggesztette, mivel a jövőbeni magatartásukra tekintettel az eljárás megszüntetése várható. A jogosítványt pénzért intéző kecskeméti férfival szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...