A hetvenes években Cegléd főterén Bakányi Gyula festőművész gyakran tanította rajzolni a fiát. A padon ülő embereket ábrázolták. Ha elmentek a modellek, újakat kerestek. Valamiféle sajátos mítosz övezte őket. Ha csak a nevüket is kimondták, felkapták a fejüket az emberek. – vezeti be írását a Népszavában Zimonyi Zita, aki páros portrét készített a már elhunyt Bakányi Gyula, éves ifjabb Bakányi Gyula festőművészekről.
A ceglédi újságíró bevezetőjében így ír: „sorsuk hasonló módon indult, ám az apa őrlődések közepette feladta, míg fia nagy ívű életművet mondhat magáénak, mégis sérelmekkel telve, nélkülözésben él.”
Az apa, Bakányi Gyula, festő- és díszítőművész idén lenne 101 éves. Az Iparművészeti Főiskolán tanított. Majd egy nagy csalódás miatt felmondott, abbahagyta az alkotómunkát és leköltözött Ceglédre, ahol Bem iskolában dolgozott rajztanárként. Csak nyaranta festett olykor, de azt is abbahagyta, mert egy újabb csalódás érte.
Az ifjabb Bakányi Gyula a Képzőművészeti Főiskolán tanult, de őt is csalódás érte, csoda, hogy folytatta… „Mindenki mást csinál, mint amihez ért. Számtalan ember ír és fest. Az igazi értéket elfedi a selejt. Így könnyen elértéktelenedhet a műalkotás.”
A művészek személyes életútját bemutató írás bővebben a Népszava oldalán olvasható itt…
