0.6 C
Cegléd
2025. december 25. csütörtök
spot_img

Korrupcióval gyanúsítják a polgármestert

Korrupcióval gyanúsítanak egy Pest vármegyei polgármestert. A gyanú szerint rendszeresen fogadott el pénzt egy vállalkozótól, hogy az önkormányzat az ő cégével kössön szerződéseket. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást. Információink szerint Cegléd környéki településről van szó, ahol ősztől már új polgármester kezdi meg munkáját.
Az ügy lényege és a megalapozott gyanú szerint a polgármester, az önkormányzattal vállalkozási szerződést kötő gazdasági társaság vezetőjével korrupciós kapcsolatot alakított ki. Ennek keretében a polgármester hivatali pozíciójával visszaélve rendszeresen kért jogtalanul vesztegetési pénzt a cégvezetőtől, aki ezt oda is adta annak érdekében, hogy az önkormányzat a cégével vállalkozási szerződéseket kössön. A gyanú szerint a polgármester a vállalkozási szerződések megkötéséért a gazdasági társaság ügyvezetőjétől 2020 és 2022 között a saját részére és az általa képviselt helyi sportkör számára milliós nagyságrendű pénzt kért. A cégvezető a tervezett közcélú beruházások kivitelezési munkáiban való részvétel reményében, a polgármester hivatali működésének befolyásolása érdekében ígéretet tett a sportkör támogatására.
Az érintett cég megközelítőleg 250 millió forint értékű vállalkozási szerződéseket kötött az önkormányzattal, amiért cserébe a cégvezető 14-15 alkalommal nagyságrendileg 9 millió forintot adott a polgármesternek, továbbá nagyjából 5 millió forintot juttatott a település vezetőjének elnöksége alatt álló helyi sportkörnek a labdarúgás támogatására. A nyomozó ügyészség 2024. augusztus 7-én kutatást és lefoglalást végzett a település önkormányzatának polgármesteri hivatalában, illetve az elkövető lakóhelyén. A korrupciós bűncselekmény elkövetésével meggyanúsított polgármester nem tett vallomást. A gyanúsított szabadlábon védekezik.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...