18.9 C
Cegléd
2026. szeptember 24. csütörtök
spot_img

Egyenruhások vonultak ki Albertirsára

A Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) nemrégiben Albertirsán vonult fel, válaszul a helyi lakók panaszaira, akik nehezen viselik az utcájukban bandázó drogfogyasztó család éjszakai életét. A lakók a rendőrség tehetetlenségét is bírálják, mivel korábban többször is jelezték a problémát, de érdemi intézkedések nem történtek.

A MÖM helyszíni „szemléje” videón is dokumentálva lett, és a közérdeklődés felkeltése után a rendőrség végre akcióba lépett. Október 15-én hajnalban meglepték a családot, és kutatást tartottak a házban, ahol telefonokat, több noteszt, kábítószergyanús anyagokat, mérleget és zacskókat foglaltak le. A párost előállították, őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

A rendőrség beszámolója szerint több olyan fogyasztót is azonosítottak, akik a családtól szerezték be a drogot. Őket is előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra, ahol szabadlábon hagyásuk mellett kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki mindannyiukat. A nyomozók szakértők bevonásával folytatják az eljárást, és vizsgálják, hogy más bűncselekmények is megvalósultak-e.

A helyzet pikantériáját az adja, hogy a hatóságok ezzel párhuzamosan szabálysértési eljárást indítottak a MÖM tagjai ellen is. A mozgalom tagjai a bérlő tulajdonosára próbálnak nyomást gyakorolni, hogy mondja fel a bérleti szerződést. Ha ezután sem történik változás, a MÖM saját kezükbe kívánja venni az ügyet.

A MÖM közleménye szerint a rendőrség politikai nyomásra támad a civil segítők ellen, akik valódi változást próbáltak elérni a helyi közösség érdekében.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....