21.1 C
Cegléd
2026. július 5. vasárnap
spot_img

Ápolóra támadt egy nő Nagykőrösön

A Kecskeméti Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és rongálás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki kórházi ellátása során mindenkit szidalmazva rátámadt a sürgősségi osztály szakápolójára. – számolt be 24.hu is.

A vád szerint a nagykőrösi nőt – az ügy vádlottját – idén július 1-jén késő este a mentők a kecskeméti kórház sürgősségi osztályára szállították. A vádlott az egészségügyi ellátása során hosszasan és hangosan szidalmazta a kórház dolgozóit, majd hirtelen ököllel az előtte elsétáló női egészségügyi szakápoló felé ütött.

A sértett ekkor még sikeresen kitért az ütés elől, ám a beteg váratlanul megragadta a haját és azt a szemüvege szárával együtt percekig szorította. A helyiségben tartózkodók az ápolónő segítségére siettek és a támadót – aki még ekkor is a sértett haját és szemüvegét markolta – a földre vitték. Az egészségügyi dolgozó csak ekkor tudott a vádlott szorításából szabadulni.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló horzsolásos sérüléseket szenvedett, emellett a szemüvege is tönkrement, ami miatt 175 ezer forint kára keletkezett. Ennek megtérítése érdekében a nyomozás során polgári jogi igényt jelentett be. A szakápoló a betegellátással összefüggő tevékenységének végzése során közfeladatot ellátó személynek minősül.

Az ügyészség a büntetett előéletű nőt a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette mellett könnyű testi sértés és rongálás vétségével vádolja. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...