24.5 C
Cegléd
2025. június 17. kedd
spot_img

A jószándékban hisznek

Karácsony közeledtén számos jótékonysági akció, adománygyűjtés indul a rászoruló családok, gyermekek számára Cegléden is. Az Összekötő úti SPAR élelmiszer áruházban Varga Attila és Suskó Tibor gyűjtött tartós élelmiszereket az adventi időszakban szerény körülmények között élők megsegítésére.

A két barát évek óta szervez adománygyűjtéseket. Párt-, és politikafüggetlenek, csak a jószándékban hisznek. – ez a hitvallásuk.

“Egyesületünk története egy személyes tapasztalatból és beszélgetésből indult. 2016-ban családi körülményeim megváltozása miatt a helyi hajléktalanszállón találtam magam. Ez a nehéz időszak ráébresztett arra, hogy milyen fontos a közösség összefogása és a rászorulók támogatása.” – mesélte Varga Attila.

A két férfi egyébként a munkahelyük révén találkozott, majd egy beszélgetéskor Attila elmondta a történetét, és hogy minden évben igyekszik egy csomaggal segíteni a szálló lakóit. Ekkor jött az ötlet, hogy merjenek nagyobbat álmodni. 2019-ben egy sikeres adománygyűjtést szerveztek, majd 2023-ban hivatalosan is megalapították az egyesületüket, a Cegléd és Térsége Segítői Egyesületet.

“Célunk, hogy a rászoruló családok mindennapjait könnyebbé tegyük, és megmutassuk, hogy nincsenek egyedül, és talán reményt adjunk, hogy ne adják fel. A szegénységhez gyakran társul az alultápláltság. A szegény családok gyermekei gyakran nehezebben férnek hozzá minőségi, és elegendő mennyiségű élelmiszerhez. A szegénység társadalmi kirekesztéshez vezethet. A szegénységhez gyakran társul a depresszió, szorongás és egyéb mentális egészségügyi problémák gyakrabban előfordulhatnak. Rövid távú céljaink között szerepel a folyamatos élelmiszercsomagok biztosítása a rászoruló családok számára. A ruha- és felszerelésgyűjtés és szétosztása gyermekek számára. Közösségépítés gyanánt szabadidős programok szervezése és önkéntesek bevonása a programjainkba.

Hosszú távú célunk a célcsoport tagjainak munkaerőpiaci integrációjának támogatása. Itt a hajléktalanok felkészítésére gondolunk egy állásinterjúra, önéletrajz írására. Szeretnénk elősegíteni a családok önállósodását, akár egy kis kert gondozásával, vagy átmeneti segítségként élelmiszercsomaggal, ruházattal.” – mesélték Attila és Tibor.

Mindketten egy nagyvállalatnál dolgoznak, emellett végzik az egyesületi munkájukat legtöbbször önerőből pénzt és fáradtságot nem kímélve. A családtagjaik a segítőik, támaszaik a nehézségekben, illetve néhány kollégájuk is segíti őket adományokkal. Attilának menyasszonya van, Tibor nagycsaládos apa. A jótékonysági munkához a megsegítettek szavai, visszajelzései adnak erőt számukra.

Felvehető velük a kapcsolat a cegledtersegese2023@gmail.com emailcímen, illetve támogathatók céljaik a következő bankszámlaszámlára utalással: 10300002-13536968-00014909 (MBH Bank)

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...