2.1 C
Cegléd
2026. október 14. szerda
spot_img

Elhunyt Bíró Sándor

Bíró Sándor, vagy ahogyan a judós társadalom apraja-nagyja ismerte – milyen nehéz ezt így múlt időben leírni – Sanyi bácsi, életének 91. évében megpihent. – számolt be a CVSE Judo Szakosztályának közösségi oldala. „Sportágunkkal már életútjának 40. esztendeje után találkozott először. Kezdetben lelkes sportszülőként, majd szakosztályvezetőként ténykedve szerzett elévülhetetlen érdemeket abban, hogy a piciny amatőr ceglédi egyesületből, nemzetközileg elismert olimpiai, paralimpiai, valamint számtalan felnőtt és utánpótlás Eb és Vb éremmel büszkélkedő műhely jött létre. Tette mindezt a háttérből, szinte láthatatlan módon a sportág iránt érzett mérhetetlen szeretetből. Két fiúgyermeke: Tamás és Norbert is ismert alakja a hazai és nemzetközi judo edzői társaságnak.

Tevékenységét az MJSZ 2015-ben a „Magyar Judóért” Aranyfokozat kitüntetéssel ismerte el. A CVSE elnökségében és egyúttal a judo szakosztály vezetésében nyújtott kimagasló teljesítményét, Cegléd Város Sportjáért díjjal jutalmazták. 2021-ben, amikor visszavonult a judo szakosztály vezetésétől, örökös tiszteletbeli elnöknek választották. Mostantól az égi tatamik mellett végzi precíz, pontos, szorgalmas szervezési és adminisztrációs munkáját. Sanyi bácsi, pihenj nyugodtan, mi őrizzük a lángot és emlékedet!”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...