-2 C
Cegléd
2026. február 27. péntek
spot_img

Közadakozás a labdázókért

A mai testületi ülésen dr. Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő javaslatára döntés született több városi labdázó közadakozásból történő felújításáról. Délután az egyik helyszínen – Köztársaság úti labdázónál – tartott sajtótájékoztatót a Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány kuratóriuma. A tájékoztatón részt vett Földi László országgyűlési képviselő, a támogató ceglédi vállalkozások vezetői, önkormányzati képviselők is.


Földi László elmondta: évek óta probléma a bekerített labdázók állapota, ami miatt peres ügyek is zajlanak. A város képviselőtestülete döntött a felújításról, de ahhoz pénzre van szükség, amelyet közadakozásból terveznek összegyűjteni.
A ceglédi születésű Détári-Szabó Ádám, ceglédi szàrmazású turisztikai szakember is szót kért és bejelentette: magánemberként 1 millió forint értékű felajánlást tesz a labdázók felújítására. Mint elmondta apaként külön is fontosnak tartja a balesetveszélyes állapotok megelőzését, a biztonságos sportolás feltételeinek megteremtését.
– Nagy öröm, hogy a szervezetünk szerepet vállalhat az adománygyűjtésben – mondta el Kocsó Tamás, a közalapítvány elnöke, aki felvázolta a terveket is: olyan multisport játékpályák kialakítása a cél, amely legalább három sport számára biztosít helyet, a foci, a kosárlabda és a kézilabda játszására is alkalmas. A későbbi vitás helyzetek megelőzése céljából olyan talapzatot és kerítést kapnak majd a pályák, amellyel csökken az zajszennyezés.
A tájékoztatón az is kiderült az önkormányzat bonyolítja majd a beruházást és akár mind az öt városi dühöngő felújítása sorra kerülhet, ha elegendő összeg gyűlik össze. A tervek szerint a leglátogatottabb labdázókkal kezdik majd a projektet.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...

Fellebbezés nyomán súlyosabb büntetés

A Pest Vármegyei Főügyészség sikeres fellebbezése nyomán súlyosabb büntetést...

Lőfegyverekkel és baseballütővel támadtak áldozataikra

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének...

Egy családi tragédia utóélete

2025 januárjában egy kora reggeli órán halálos cserbenhagyásos gázolás...