9.5 C
Cegléd
2026. március 19. csütörtök
spot_img

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés a ceglédi laktanyai gyilkosság ügyében

2022 novemberében különös kegyetlenséggel ölte meg ismerősét N. József a ceglédi huszárlaktanyában – derült ki a férfi elleni büntetőper újabb tárgyalási napján, írta meg a helyszínről tudósító Hír24. A vádlott – egy többszörösen visszaeső, erőszakos bűncselekmények miatt már büntetett 52 éves férfi – egy pajszerrel és egy partvissal verte halálra M. Jánost, majd késsel támadt egy másik férfire is.

A bíróságra vezetőszáron és bilincsben hozott vádlott a tárgyaláson fenyegetően viselkedett, az áldozat özvegyét és fiát nyíltan kigúnyolta, miközben a másik sértettet is megfélemlítette.

A tárgyalás után az özveggyel és a fiával beszélgetett a lap munkatársa a folyosón. Elmondták, hogy, amíg élnek, nem tudják feldolgozni ezt a tragédiát, és hogy a gyilkosság óta eltelt több mint két és fél év alatt még bocsánatot sem kért tőlük az elkövető. Épp ekkor vezették ki a tárgyalóból N. Józsefet. A brutális gyilkossággal vádolt férfi rájuk nézett, és a képükbe röhögött.

„Láttad? Belenevetett az arcomba. Látszik rajta, hogy ő volt az elkövető. Akasztást érdemelne az ilyen. Azt kívánom, hogy haljon meg ő is, mint apu, de ez, azt hiszem, túl könnyű büntetés lenne a számára. Inkább szenvedjen egy életen át egyedül a rácsok mögött” – mondta lapnak a fiatalember.

Az ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése miatt. A per októberben folytatódik.

A riport részletei a Hír24 oldalán olvashatók itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...