23.2 C
Cegléd
2025. augusztus 3. vasárnap
spot_img

13 jármű lángolt egyszerre

Sűrű, fekete füst gomolygott Cegléd egén július 31-én, csütörtök délután négy óra körül. A város déli szélén, a Pesti dűlő közelében csaptak fel a lángok, amelyekről többen robbanásokat is jelentettek. A tűz egy cég telephelyén ütött ki, ahol tizenhárom jármű – többek között három autóbusz, egy kamion, egy pótkocsi és négy személyautó – gyulladt ki, és teljes terjedelmében égett. A tűz továbbterjedt a járművek környezetében felhalmozott hulladékra, olajos hordókra, gumiabroncsokra is, a telephely hátsó részén pedig avartűz is keletkezett.

A TV2 Tények beszámolója szerint hat településről – köztük Nagykátáról, Kecskemétről, Monorról, Szolnokról és Dabasról – riasztották a hivatásos tűzoltókat, akik összehangolt munkával először a tűz terjedését akadályozták meg, majd eloltották a lángokat, végül átvizsgálták és visszahűtötték a kiégett járműveket.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a tüzet elsőként a nagykátai egységek kezdték oltani két habosított vízsugárral. A Lánglovagok portál információi szerint nem a telephelyen keletkezett a tűz, hanem egy közeli tarlón, ahonnan a lángok továbbterjedtek a zárt udvarra.

A tűzesetről országos médiumok is beszámoltak. A TV2 tudósítása „Pokoli tűz Cegléden, 13 jármű lángolt egyszerre” címmel mutatta be a drámai eseményeket. A helyszínről Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő is megosztott egy videót, kiemelve, hogy nem a Kőrösi úton található gumilerakat égett, hanem a Pesti dűlő végén történt a tűzeset. A tűz keletkezésének pontos okát még vizsgálják.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Gyanús profilok a politikai vitákban

Az utóbbi időszakban Cegléden is egyre több valódinak tűnő,...

Világbajnoki bronzéremmel tért haza Báger Barbara

Ünneplő csapattársai és Pap Ferenc edző fogadták a ferihegyi...

Ceglédi férfi halt meg az osztrák lövöldözésben

Július 31-én csütörtökön délután tragikus esemény történt Salzburg Gnigl...

Békás kavics története – megható gesztusból elkeserítő vég

Smahajcsik Péter néhány napja egy kedves történetet osztott meg...

Vödörbe csinált valaki a ceglédi plázában

Egy megdöbbentő eset borzolta fel a kedélyeket nemrég a...