Október 16-án ismét megtelt a ceglédi Kossuth Szálló díszterme, ahol dr. Ruttner György immár hatodik alkalommal hívta életre a „Dr. Ruttner György és barátai” című beszélgetős estjét. A rendezvény ezúttal is különleges, tartalmas párbeszédet kínált mindazoknak, akik szeretik megérteni a társadalmi, történelmi és gazdasági folyamatokat – nem politikai szlogenek, hanem valódi gondolatok mentén.
A házigazda ezúttal három kiemelkedő vendéget üdvözölhetett: Romsics Ignác történészt, Surányi György közgazdászt és Lengyel László politológust. Az est témája a következő volt: „Identitás és gazdaság zsákutcában”. A programot Vörös Edit színművésznő nyitotta meg Radnóti Miklós – Nem tudhatom című versével. A beszélgetés során a vendégek Dr. Ruttner György kérdéseire reagálva elemezték a múlt tanulságait és a jelen kihívásait. Szó esett a magyar identitás változásáról, a gazdasági fejlődés akadályairól, a társadalmi megosztottság okairól, valamint arról, hogyan lehetne újra hitet és jövőképet adni a közösségeknek. A vendégek eltérő szemszögből közelítettek ugyan, de abban egyetértettek, hogy a valóság megértéséhez nem elegendő a napi hírek szintje: szükség van a történelmi távlatokra, a gazdasági összefüggések felismerésére és a párbeszéd kultúrájának újjáépítésére.

A rövid szünet után ismét Vörös Edit színművésznő lépett színpadra, ezúttal a Valahol Európában című musicalból a Talán – Éva dalát énekelte el, majd a közönség is lehetőséget kapott kérdései feltevésére. Az est végére valódi beszélgetés alakult ki a teremben – nem előadás, hanem közös gondolkodás, ahol mindenki hozzáadhatta a maga nézőpontját. A szervezők már most dolgoznak a következő esten, november 6-án 18-kor, ahol meghívott vendégek: Pankotai Lili, valamint a népszerű „Mi ez az ország?” YouTube-csatorna alkotói, Gott Norbi és Gott Dani. Ezúttal a fiatal generáció gondolkodásmódja, a közéleti felelősségvállalás és a jövő Magyarországa kerül középpontba. A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyet a következő címen lehet megtenni: cegledivendegrendezveny@gmail.com.


















