8.9 C
Cegléd
2025. december 5. péntek
spot_img

Vasúti lezárások – menetrend változással

A Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen vonal Ceglédbercel–Cserő és Cegléd közötti szakaszán pályakarbantartást végeznek, emiatt változik a vasúti menetrend október 13-tól november 5-ig – adott ki közleményt a MÁV-csoport. A vasúti pályafelújítás legalább két hétig tart, ezért a vasúttársaság egyéb közlekedési útvonalakat javasol.
A MÁV a Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonal Ceglédbercel–Cserő és Cegléd szakaszán november 5-ig, majd pedig november 6-tól 30-ig az Albertirsa és Ceglédbercel–Cserő közötti szakaszon pályafelújítást végez, melynek során egyes közúti-vasúti átjárókat lezárnak – tájékoztatott a Magyar Államvasutak Zrt. kommunikációs igazgatósága.
A MÁV-csoport kifejtette, hogy pályafelújítás miatt október 18-án 6 órától október 22-én 20 óráig, valamint november 2-án 6 órától november 5-én 20 óráig folyamatosan, továbbá november 21-én 22 órától november 22-én hajnali 5 óráig lezárják Cegléden a Külső Kátai úton lévő fény- és félsorompóval jelzett átjárót. A szakaszt az Ipartelepi út–Jászberényi út (311-es)–Malomtó szél felé lehet kerülni. A terelési útvonalat táblákkal jelzik. Fontos, hogy sem gyalogos, sem kerékpáros, sem autós közlekedés nem lehetséges az átjáróban.
A ceglédi Gőz dűlő meghosszabbításánál lévő föld út és a vasút kereszteződésében található, fénysorompóval jelzett átjáró október 18-ig éjjel-nappal, majd pedig november 20-tól 21-re virradó éjszaka lesz elzárva a forgalom elől.
A Cegléd külterületén található Külső Budai út (46125-ös út) és a vasút kereszteződésében lévő, fény- és félsorompóval védett átjárón november 19-től 20-ra és 27-ről 28-ra virradó éjszaka nem lehet áthaladni. Gyalogosan és kerékpárral a mintegy 200 méterre található Budai úti megállóhely gyalogos aluljáróján keresztül lehet közlekedni, a közúti forgalmat pedig Ceglédbercelen, a 4-es számú főút felé terelik – adott ki minderről hivatalos közleményt a MÁV-csoport.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lebukott a tiltott pókerklub

Vádat emelt egy férfival szemben a Ceglédi Járási Ügyészség,...

Takarékosság vagy „kufárkodás”?

A felelős gazdálkodás valódi tétje A novemberi ülésen végre arról...

Válogatás hat évtized terméséből

Koltói Ádám: Betűvetéseim Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző....

Állatkínzás Abonyban

Lábainál fogva csapkodott egy kóbor kutyát villanyoszlopnak egy férfi...

Kettlebell Világbajnokság Cegléden

November 28-30 között Cegléden megrendezésre került a 3 napos...