Mozgalommá nőtte ki magát a ceglédi autósok adventi kezdeményezése: ma este már 28 ünnepi díszbe öltöztetett autó járta végig a város utcáit. A látványos menet a Kossuth téren gyülekezett, majd a Mikulás szánját húzó lovaskocsi mögött indult útnak, hogy karácsonyi hangulatot vigyen a Ceglédi péntek estébe.
A Ceglédről indult ötlet idénre más városokat is megmozgatott. Szegedről és Budapestről is érkeztek járművek, miután az autósok tavaly a híradásokból értesültek a helyi akcióról és kedvet kaptak a csatlakozáshoz. „Mostanra több településen is elindult a karácsonyi autódíszítés. Jó látni, hogy terjed a jókedv” – mondta lapunknak az egyik résztvevő, Szabó Ákos.
A díszítés évről évre látványosabb: egy autóra 130–140 méternyi fényfüzér kerül, a kültéri izzósorokat szigetelőszalaggal rögzítik, ügyelve arra, hogy ne sérüljön a fényezés. Egy jármű feldíszítése 4–5 órát igényel, és nagyjából 60–70 ezer forintból valósítható meg.
A fényárban úszó autók január elejéig járják majd Cegléd utcáit, tovább színezve az ünnepi időszakot.


















