12.2 C
Cegléd
2026. február 28. szombat
spot_img

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos balesetet okozott. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt ellene vádat a Ceglédi Járási Ügyészség.

A vádirat szerint a pilisi férfi – a bűnügy vádlottja – egy albertirsai cégnél dolgozott targoncavezetőként. Feladata többek között a nyersanyagok targoncával történő anyagmozgatása volt.

Még 2021 márciusában egy betanított munkásként szintén a cégnél dolgozó nő – a bűnügy sértettje – a válogatószalag leállása után, amely mellett dolgozott, átment takarítani arra a területre, ahol a vádlott targoncával kukoricával megrakott hűtőházi raklapokat mozgatott.

A férfi a munkavégzés során a targonca emelővilláját – szabályellenesen – a raklap merevítővel el nem látott, rövidebb oldalán tolta a raklap alá, így az nem volt stabil, amikor a vádlott a targonca villájával felemelte és mozgatta. A vádlott emellett nem adott figyelmeztető hangjelzést a raklapok mozgatásának megkezdése előtt, illetve nem győződött meg arról sem, hogy az emelőszerkezet működésekor tartózkodik-e bárki a biztonsági körzetben.

A kamerafelvétel képén a baleset helyszíne látható / Fotó: Pest Vármegyei Főügyészség
A kamerafelvétel képén a baleset helyszíne látható / Fotó: Pest Vármegyei Főügyészség

A raklap a mozgatás során megbillent, majd az annak közelében tartózkodó sértett lábára zuhant. A sértett a baleset során súlyos, több hónap alatt gyógyuló töréses sérüléseket szenvedett – számolt be a Pest Vármegyei Főügyészség.

A jogszabályi és biztonsági előírások betartása esetén a baleset elkerülhető lett volna. A Ceglédi Járási Ügyészség a férfit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Ceglédi Járásbíróság dönt majd.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...