2025 januárjában egy kora reggeli órán halálos cserbenhagyásos gázolás történt a 4-es főúton Ceglédbercel és Albertirsa között. Egy teherautó/kisbusz sofőrje halálra gázolt egy kivilágított, láthatósági mellényt viselő 65 éves kerékpáros nőt. Az ütközéstől a biciklis az út menti árokba repült és a helyszínen meghalt. A sofőr rövid időre megállt, megnézte a teherautó sérüléseit, de nem győződött meg arról, hogy a nő életben van-e, majd egyszerűen hazament. A rendőrök az elkövetőt később azonosították és elfogták.
Idén februárban vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség a teherautó-sofőr ellen. Az ügyészség szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a férfi figyelmesebben vezet. A sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozásával és minősített segítségnyújtás elmulasztásával vádolják. Az ügyészség letöltendő börtönt, közügyektől és végleges járművezetéstől eltiltást kér.
A történet lehetne egy hír csupán, vagy egy rendőrségi, majd bírósági ügy, de a közeli hozzátartozók életében egy tragédia, ami hatással van a mindennapokra. Az áldozat, a történet mögött Jucika, aki egy albertirsai kertészetben dolgozott és mindössze egy napja volt hátra a nyugdíjig, egy hosszú dolgos élet megérdemelt pihenése következett volna. Nem lettek volna unalmasak a napjai, hiszen 6 gyermeke volt, 13 unokája és 2 dédunokája. Aktív szeretetteljes ember volt, aki mindig a családjára gondolt. Nyugdíjas éveiben tervei között szerepelt, hogy több időt töltsön a családjával, az unokáival, kiránduljon, utazzon, és végre megélje a nyugodtabb, megérdemelt éveket, amelyeket egész életében keményen dolgozott ki. A tragédia azonban felülírta a terveket.
Lapunkat most megkereste az elhunyt lánya azzal, hogy „édesanyja halálával összefüggésben – szeretne megszólalni, hozzátartozóként.” Mint írta: „Nem konkrét büntetésről vagy személyek megítéléséről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy egy ilyen tragédia milyen visszafordíthatatlan következményekkel jár egy család életében, és miért fontos, hogy ezek a következmények a jogi eljárásokban is valódi súllyal jelenjenek meg.”
– Eltelt egy év a tragikus reggel óta, míg a nyomozás lezárultával bírósági szakaszba került az ügy és idén február 2-án vádat emeltek a teherautó sofőr ellen. Az elmúlt egy év milyen változásokat jelentett a családjuk életében?
– Az elmúlt egy év nem egyszerűen változást hozott, hanem kettétörte a családunk életét. Édesanyám volt az, aki összetartott bennünket. Akihez tanácsért, vigaszért, szeretetért fordultunk. A hiánya nem csak egy üres szék az asztalnál – hanem egy folyamatos, mindennapi űr, amit semmi nem tud betölteni. Egy nappal a nyugdíja előtt veszítettük el. Egy olyan időszak kezdődhetett volna számára, amit megérdemelt volna: nyugodtabb évek a családja körében. Ehelyett nekünk azzal kellett megtanulnunk együtt élni, hogy egyik pillanatról a másikra elvették tőlünk. Az elmúlt év a gyászról, a feldolgozhatatlan hiányról és arról szólt, hogyan próbálunk tovább élni egy olyan veszteséggel, amelyre nem lehet felkészülni. Vannak napok, amikor csak a túlélés a cél.
– Mit vont le tanulságként, azok számára, akik hasonlót élnek át?
– A legfájdalmasabb tanulság számunkra az, hogy egyetlen pillanat elegendő ahhoz, hogy egy család élete örökre kettétörjön. Egy döntés, egy figyelmetlen vagy felelőtlen másodperc valaki más egész jövőjét törölheti el. Aki hasonlót él át, annak azt tudom mondani: a gyász nem gyengeség, és nem kell csendben maradni. Jogunk van kimondani, hogy ami történt, annak súlya van, és hogy egy emberi élet elvesztése nem válhat megszokott hírré.
– Mit üzenne a közvéleménynek?
– A közvéleménynek azt üzenem: minden közlekedési helyzetben ott van a felelősség. A volán mögött nemcsak szabályokat követünk, hanem életek felett is dönthetünk. Egy emberi élet elvesztése nem lehet pusztán egy adat vagy egy jogi tétel. Minden ilyen tragédia mögött családok vannak, akiknek az élete soha többé nem lesz ugyanolyan.
– Most, hogy bírósági szakaszba jutott az ügy, jelent ez egy megnyugvást a családnak, vagy Önnek?
– A bírósági szakasz önmagában nem hoz megnyugvást. A megnyugvás csak akkor közelíthető meg, ha egy emberi élet elvesztése valóban a súlyának megfelelő jelentőséggel jelenik meg az igazságszolgáltatásban. Számunkra ez nem egy lezárt jogi ügy, hanem egy mindennapos, feldolgozhatatlan veszteség, amely örökre velünk marad. A kiszabott büntetés jogi keretek között született meg, de erkölcsi és emberi értelemben súlyosan aránytalan egy emberi élet elvesztésével. Egy ember halála nem lehet pusztán „egy következmény” a sok közül. Ha egy élet elvesztése nem jár valódi súllyal, akkor a jog nem ad megnyugvást azoknak, akik mindent elveszítettek. Nem megtorlást kérünk, hanem azt, hogy egy emberi élet elvesztése ennél többet jelentsen. Sajnos, ami történt azt nem lehet meg nem történtté tenni, de az az áldozatok családjainak megnyugtató lenne, ha az elvesztett élet súlya valóban megjelenne az igazságszolgáltatásban, és mások is látnák: minden emberi élet értékes, és minden döntésnek következménye van.
