17.8 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

Kovács Kolos az NBI ezüstérmeséhez szerződött

A CVSE fiatal játékosa Kovács Kolos eredményes próbaidőszakot követően a Kecskeméti TE játékosa lett. Kolos egész pályafutását a Ceglédi VSE-ben töltötte, rendre az idősebbek között teljesítve – kiválóan. Korosztályos válogatottként mutatkozott be 16 évesen első csapatunkban, amelynek gyorsan alapembere lett, most pedig eljött a szintlépés ideje. – számolt be a Ceglédi Labdarúgás oldala.
– Már akkor nagyon boldog voltam, amikor egyáltalán lehetőséget kaptam arra, hogy megmutathassam magam Kecskeméten. Nagyon megtetszett a klubot körülvevő jó hangulat, jól éreztem magam az edzéseken, maximálisan magamének érzem a klub filozófiáját. Hihetetlenül boldog voltam, amikor közölték velem, hogy szeretnének leigazolni. Tudom, hogy nagyon sok munka vár még rám, hogy eljussak a bemutatkozásig, de minden adott ehhez, hiszen akár NB III-ban, akár NB II-ben is fejlődhetek. A lehető legjobb helyre kerültem, mert jól teljesítek, biztos vagyok benne, hogy meg fogom kapni az esélyt, nagyon várom már a szezont. Nagyon élvezem az edzéseket, eleinte persze kicsit fura volt, hogy olyan játékosokkal lehetek a pályán, akiket nem is olyan régen még csak a tv-ben láttam, de rendkívül befogadó volt a társaság, kitűnő közösség tagja lehetek immáron – nyilatkozta Kolos már új klubja honlapjának.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...