42.2 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

A polgármester úr megnyithatná a pályákat!

A ceglédi bezárt focipályák ügyéről írt újra a Mandiner. Az eset felelevenítése után arról számoltak be, hogy a Kúria június 30-ai döntésében felfüggesztette a ceglédi focipályák bezárását és lebontását elrendelő jogerős bírósági határozat végrehajtását. A lapnak Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő, a helyi Fidesz-KDNP frakció vezetője nyilatkozott. „Ahogy a képviselő rámutatott, a Kúria a végzésben kiemelte: a végrehajtás elmaradása nem okoz súlyosabb károsodást a felpereseknek, – tehát a labdázók felszámolását kérőknek – mint az alperesnek, amely a ceglédi önkormányzat, melynek a lebontás nagy anyagi költséggel járna. „Az ügy további fejleményeire még várnunk kell, azt azonban már most szeretném leszögezni, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a ceglédi gyermekek minél hamarabb ismét használhassák a labdázókat, s ezért minden jogi eszközt igénybe fogunk venni” – mondta Ferenczi, érthetetlennek nevezve, hogy mindössze két ember megmagyarázhatatlan ellenszenve miatt százak életét tegyék nehézzé, s jelentős anyagi hátrányt okozzanak Ceglédnek. A képviselő kérdésünkre elmondta: „neki az ellen sem lenne kifogása, ha a végleges döntésig polgármester úr megnyitná a pályákat, azonban ez nem történt meg.”- fogalmazott a lap.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...