13.8 C
Cegléd
2025. október 23. csütörtök
spot_img

Győztek a gazdák – a 400 KV távvezeték ügy

Győzött a józan ész! A már meglévő, kialakított vezetéknyomvonalon jut el az áram Kecskemétre. – tette közzé az Erős Vidék Mozgalom közösségi oldala. „Ezúttal szeretnénk köszönetet is mondani minden kitartó támogatónak, az aktivistáknak, akik 5 évvel ezelőtt emberfeletti munkával segítették az ügyet, mindenkinek, aki tanáccsal, támogatással, ha kellett egy meleg ebéddel segített, vagy jelenlétével a tiltakozó megmozdulásokon, a bíróságokon megmutatták, hogy nem lehet olyan egyszerűen félresöpörni a vidékieket.” – írták a civilek akik évek óta harcoltak a tanyáikat veszélyeztető 400 KV-os távvezeték tervben lévő nyomvonala ellen.

Többször született kedvezőtlen döntés számukra, de nem adták fel a küzdelmet, felülvizsgálatot kértek, tiltakoztak minden lehetséges fórumon. Mint korábban fogalmaztak: ”Egy tévesen megválasztott nyomvonal bizony emberi életeket, családokat tehet tönkre, ha az eljáró hatóságok főképp a nagyberuházó érdekeit tartják szem előtt, és nem az alapjogokat. Ma már minden talpalatnyi magyar föld értékes, védendő kincs az eljövendő nemzedék számára, nem zöldmezős beruházásra való a klímaválság idején. Magyarország legsűrűbben lakott tanyavilágának lakói kerültek szembe bibliai Dávidként a 400kV-os Albertirsa-Kecskemét magasfeszültségű távvezeték beruházójával és a kormányhivatalokkal.” Végül új eljárásban a lakosság érdekeit vette figyelembe a bíróság, így marad az eredeti terv és a lehető legkevesebb ártalommal járó nyomvonalon fog megvalósulni a beruházás.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...