3.9 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Vereség után edzőváltás

A Ceglédi VSE felnőtt labdarúgó csapata 4-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a monori együttestől, az NB III Délkeleti csoport 9. fordulójában. A klub közösségi oldalán értékelte a mérkőzést, egyúttal tájékoztattak azzal kapcsolatban, hogy a felnőtt csapat élén a szakmai vezetést Ványi Zsolt veszi át. Széchenyi Márton szakmai vezető így értékelte a Monor elleni találkozón látottakat: ,,Ezen a mérkőzésen is rendkívül súlyos hibákat követtünk el, amit az ellenfelünk könyörtelenül kihasznált. Többre hivatott ez a csapat, bízom benne, hogy magára talál az együttes immáron az új vezetőedzővel. A magam részéről köszönöm ezt a három hónapot, ez most így sikerült, sajnálom, hogy a beletett munka, nem párosult eredményességgel.”

A mérkőzés után közös megegyezéssel felbontotta a klub azt a megállapodást, amely alapján Széchenyi Márton a felnőtt csapat szakmai munkáját vezette. A nyári felkészülés óta az utánpótlás szakmai vezető társadalmi munkában végezte a pluszfeladatot, amelyet a nehéz anyagi helyzetben külön köszönnek. Széchenyi Márton utánpótlás szakmai vezetőként továbbra is a Ceglédi VSE labdarúgó szakosztályában dolgozik. Helyét a felnőtt csapat élén Ványi Zsolt veszi át – olvasható a klub bejegyzésében.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...